Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sanyi

2021.01.31

Sanyival több mint tíz éve találkoztam először, nem messze lakik az evezős teleptől. Mindig kedves, udvarias, vidám embernek ismertem meg. Ez az utóbbi években sem változott, holott életének története egyáltalán nem alakult vidáman. Se előtte – se azóta.

img_20210127_145845.jpg

Elmondta, hogy 17 éve él a kutyájával ebben a lepusztult csónakházban a Népszigeten. Eredetileg nem volt ennyire romos, de egyszer – távollétében – "jóakarók" felgyújtották. Mostanában már kicsit megromlott az egészsége, nem nagyon tud dolgozni, rászorul némi segítségre.

Kérdezgettem tőle, honnan-hogyan került ide annakidején?

img_20210127_145851.jpg

Röviden elmesélte, hogy Szalkszentmártonban született 1958-ban, egy pesti sváb férfi volt az apja, az anyja pedig egy falubeli cigánylány. Amikor iskolába kellett beíratni, akkor az apja felhozta Pestre, Kőbányán járta ki az általánost. Utána mindig kőművesek mellett dolgozott - közben focizott is a Honvédban. Az ifjúsági csapat ballábas üdvöskéje volt, a labdát elvenni tőle művészet volt, mindenki csak Pelének hívta. Ma is mosolyog közben, ha ezeket meséli. A mérkőzésekre az apja is kijárt, ő is sportember volt. Sok ismerőse-barátja volt, többek között Wichmann Tamás kenus is. Ennek lett később jelentősége! Mert Sanyit fiatalon nagy tragédia érte, amikor 21-éves felesége – Magdika - agyvérzésben halt meg a karjai között. Onnantól kezdve nem talált magára, sőt még munkáját és lakását is elveszítette, pedig addig boldog élete volt.

Ekkor hirtelen úgy döntött, hogy öngyilkos lesz, beugrik a Dunába. Elment az Északi Összekötő Vasúti-hídhoz, hogy onnan ugrik le. Ebben a félig magánkívüli állapotban a szigeti feljárónál szembetalálkozott Tamással, aki rögtön megismerte. (Neki azóta is csak Tomi-bácsi!) Mikor meglátta ebben az állapotban, és meghallotta hogy milyen helyzetben van, azonnal karonfogta, és elvitte egy használaton kívüli csónakházba a KSI mellett. Megnyugtatta, hogy itt nyugodtan alhat-élhet.

Ez így is történt – máig, azóta is itt lakik. Sanyink magára talált, megbecsülte a helyzetét, dolgozgatott, ahol tudott füvet nyírt, segített a csónakházakban. Élettársa is akadt – Tündike -, de ő is hirtelen meghalt. Ezután Tamás is támogatta őt időnként, ha kellett – egészen addig, amíg ő maga is súlyos beteg nem lett.

Azóta már vagy öt év eltelt, tudtommal senki nem segíti (rajtam kívül), egészsége is megromlott. Mindennek örülni tud, ruhának, ételnek-italnak, tüzelőre pár forintnak is. Kis rehabilitációs támogatásból próbál élni, amit a szocmunkása intézett el. Azt az egyet biztosan állíthatom, hogy amióta ismerem, egy deci alkoholt soha nem ivott, még szilveszterkor sem! Piára nem költ egy fillért se, az biztos. Ha van egy kis plusz pénze, akkor inkább a "nyavalyás cigire" – ahogy mondani szokta.

Nem akarom reklámozni öt-számjegyű nyugdíjamat. Ha valaki arra jár és segíteni tud rajta, nagy örömet okozhat neki…

img_20210127_145939.jpgimg_20210127_150033.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.