Nézz körül és láss szellem-szemekkel!
Lassan-lassan eljön a legsötétebb és leghidegebb éjszaka. Ideje a szellemi látásnak. Kihúnynak a zavaró fények, “lefagynak” a blogok, bezárnak a kacatárusok és bénán tátognak a szószaporítók. Mindenki szembenézhet önmagával. Csak a “múltunk” marad bizonyosan velünk – jó ha tisztában vagyunk vele. Amikor fordulnak a csillagok, és “megterít” az ég a nagy “vacsorához”: minden nép azt eszi majd, amit “főzött” magának. Ki békességet – ki háborúságot szerzett...
Végezetül pedig azt kívánom néked – a sötét éjszakában tartson ki a fényed !
(Mt. 25,1-13)
mindenki tudhatja – aki szemet nyitott:
Hogy a magyar hol él, azt tudja minden gyerek,
de hun vannak a hunok? No azt ki mondja meg?
…
országot kerestek, ahol szép nap ragyog.
Gondolkoztak erőst: miért ilyen az ég,
egyszer ragyogó – máskor koromsetét?
családjukkal éltek, és Isten áldását
mindig megcsodálták, míg kedves asszonyuk
gömbölyödni kezdett – ha úgy hozta a soruk.
nagyapák elmentek – de minden gyermek él!
Hogyan van, hogyan van, drága jó testvérem?
Így jár majd nekem is minden nemzetségem?
recsegve-ropogva, vagy már a pitvar ég?
Baj van testvér, baj van! Rablók fosztogatnak,
most erősen vessük hátunkat a falnak!
csak családunk éljen, s nem bír le a halál!
Küzdöttek keményen, csaptak rettenetest,
végül a sötétség lassan felengedett.
ahogy a sötétet napsugár felissza…
de meghagyta nekik seregük vezérét!
Hunor ’s Magor gyászolt – de nap fordultával
már éhség gyötörte maradék hadával.
sőt mind olyan éhes, mint száz haramia.
Nincs enni! Nincs inni! Hisz oda a magtár…
Halál fia vagyunk, most jön csak a nagy kár.
Gyökérnek-gumónak ismerője, némber!
Most minden ehetőt, bármit is ad az ég!
Csak tavaszig tartson minden életet még!
de soha nem múlt a haramiaveszély.
Emeltek már falat – árkot is elébe,
ám sose nyugodott az éj sötét népe.
Vajon mit mondanak a vén-öreg bölcsek?
Hunor ’s Magor ekkor már sok napot látott,
és látott bőviben sötét éjszakákat…
Rég elhalt nagyapák szint’ kiköpött mását.
Láttak már gonoszt is sok ember szívében,
látták a világot – úgy kerek egészben.
Tudjuk már mindketten az örök-nagy rendet:
A világ nem áll meg sohasem a nyárban,
hiába szeretnénk véget a naptárban!
hogyan is élhetnénk egy halott világba’?
Ide figyelj testvér! Én vagyok idősebb,
hallgasd meg a tervem, egyet se keseregj!
elmondom a tervem, nem kell kalamáris:
A sötétség ellen ketten vagyunk testvér!
Közrefogjuk szépen a forgandó szerencsét!
De az én nyilam meg gyorsabban célt talál!
Így jutottunk mindig egyről a kettőre,
be sok irigyünk is termett egy-kettőre!
Hiszen te megértesz – egy az anyanyelvünk!
Idegen népségek szerte-széjjel élnek,
szívükhöz nem férhetsz – amíg meg nem ért’nek.
Amíg ki nem nyitjuk mindig győz az átkos.
Fegyver, méreg, gonosz, úgy elszaporodik,
hogy egy se marad tán, ki még gondolkodik.
Szerte kerek földön jók-rosszak népébe.
Hunor testvér te vagy, szilaj-szittya fajta,
ezer évekig is vándorolhatsz rajta!
“Népvándorlás kora”, erről szól majd rege.
Megtanulsz te sorban mindenféle nyelvet:
Leszel majd nyelveken gondolkodó elme!
elhagylak s nem értjük többé egymást sosem?
Mi értelme lenne elfeledni egymást,
hazát és ősöket? Találj ki bármi mást!
idő majd ahhoz is, hogy el kell feledni…
De időt bőviben adott a természet,
Az időt sohasem győzi le enyészet!!
Földünk egyfalu lesz, s mi eljövünk újra!
Számolják majd bölcsek ősi rokonságunk,
tízezer-évekre terjedő családunk.
te meg ott-HUN leszel az egész világban!
Egy nyelvet beszélünk, újra, úgy mint régen:
A szív nyelve győz majd minden nemzetségen!