Mártírok, áldozatok és hősök
Az elmúlt évszázadok háborúságai során egy csepp vér sem hullott hiába - amíg mi élők emlékezünk!
- Tudjuk kik taszították örökösen végtelen szegénységbe a népeket telhetetlen mohóságukban.
- Tudjuk kik uszították egymásnak a kirabolt szerencsétleneket, hogy tehetetlen dühükben egymást irtsák.
- Tudjuk kik küldték marhavagonokban halálba apáinkat és nagyapáinkat, hogy a zavarosban halászhassanak.
Ezek a bűnök nem évülnek és – főleg - nem felejtődnek el.
Tudjuk azt is, hogy a vörös katonák annak idején már csak azért sem hozhattak szabadságot az arra áhítozó szorongatottaknak, mert olyan nekik sem volt.
Már tanuljuk azt is, hogy a helyzet nyugaton sem változatlan. Keményen tanulja az egész emberiség az örök leckét: lehet ugyan élni mások zsírján ideig-óráig, de - mint már tapasztaljuk – ilyen időszakokban csak az élősködők szaporodnak el.
Annyi év ismétlés után - előbb-utóbb - atyák és fiak egyaránt megtanulják a leckét…
Apám halottak napján az első gyertyát mindig az orosz katonák sírján gyújtotta meg. Pedig 1945 május 9.-én (a “győzelem” napján) vitték el a rákospalotai városházáról 41 hónapnyi málenkij robotra. Civilként lett hadifogoly… Azután hazajött, és már tudta, hogy nem ők az ellenség. De nem is a szerencsétlen kisboltos hithű zsidók, hanem a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája (Jel.3,9)
Az Egyetlen árulóinak ne legyen reményük, ne legyen búvóhelyük! Így pusztulásuk megállíthatatlan – akárcsak az idő kerekének forgása…
Apám emlékére!
Civilként lett hadifogoly
