Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


UTÓSZÓ “A KEZDET VOLT A VÉG” című Oscar Kiss-Maerth tanulmány kapcsán

2012.07.26

A témafelvetés polgárpukkasztó és meghökkentő: Szerzőnk a majomfajták agyvelő evésének teóriájából kiindulva - deduktív gondolati nekifutásokkal - történeti-történelmi korszakokra következtet. Elég önellentmondásos módon bizonyítani igyekszik az intelligencia (agytérfogat) növekedésének és az agyvelő fogyasztásának összefüggését. Önellentmondásos, mert ilyen alapon a kannibálok lennének mára a Föld urai!?! De későbbiekben az agytérfogatra bazírozó “árja” mozgalom próbálkozása is katasztrofális eredménnyel zárult.

Igen jó meglátás Európa szereptévesztése: “a legnagyobb kontinens kis nyugati nyúlványa szereti önálló földrésznek képzelni magát„. (Azt képzeli a farok, hogy ó csóválja a kutyát) Vindikálta a jogot, hogy hátat fordítson a nála tízszer nagyobb kontinensnek (gyökereinek!), fittyet hányjon az egész földgolyó erőforrásaira, és egy fogyasztói társadalomnak elnevezett gazdasági maszturbációt kényszerítsen az egész emberiségre… (Itt tartunk most)
 
Végeredményben és mindezek következtében azonban kiválóan provokálja is a témában “érintett” agytekervényeket! Így született – a teljesség igénye nélkül – ez a néhány gondolat.
 
Ad. 1./
Erről a XX. század közepén keletkezett elméletről (3 milliárdos emberiségről beszél még) - és kész ténynek tekinti az evolúciós teóriát - egy a THE ECONOMIST-ban megjelent cikk jut a “józan paraszt” eszébe: (2005.01.21-i szám)
 
Ámulok az Önök evolúcióba vetett hitén. Alaposan túltesz a magam teremtésbe vetett hitén! Az én hitemnek csak egyetlen mechanizmusra van szüksége – az Önöké viszont hármat is igényel:
-         azt, hogy a semmiből valami önmagától keletkezhet (ősrobbanás),
-         hogy egy darab kőből, vagy atomból – élettelenből – egyszer csak élet keletkezhet,
-       és végül egy így „létrejött” amőbából vagy laposféregből genetikai önmutációk és véletlenek révén Einstein születik…
Brávó! Önök győztek! Kétség sem fér hozzá, hogy az Önök hite messze túltesz az enyémen!
(Stephan Brahms)
 
Erről ennyit.
 
Ad. 2./
A másik fő téma a környezetszennyezés és a túlnépesedés emberi cselekvés következménye – nem kapcsolható az “isteni” evolúció teóriájához. (Ez lenne a teória a négyzeten.)
 
Ad. 3./
A reálfolyamatok szintjén a XXI. szd.-ban már csak Armageddo (Megiddo) következhet. “Jákób” és „Ézsau” testvérharca (most a judeó-kereszténység és az iszlám “képében”, máskor Perzsa-Görög, Görög-Római stb) mindig elérkezik egy kifulladáshoz. Ez a “birkózás” ki tudja mióta tart. (Mi magyarok majd 200 éves időszakban bőven kivettük a részünket belőle!) Az időskála itt persze nem hétköznapi mértékű – egyes kommentárok szerint a 60-éves Izsáknak az iker-fiai, lényegében az előző 60 generáció “szülöttei”… “Megiddo” ilyen értelemben csak egy színjáték utolsó felvonása az “örök színházban” (lásd Shakespeare). Azután újabb színdarab kerül a színre…
 
Ha követjük ezt a szimbolikus logikát, akkor az összes régi hagyományból kiolvasható a szellemi és a hatalmi helyzetben lévő ember (az elmélkedő és a cselekvő archetipusa) közötti “duális” konfliktus leírása:
-     Indiában ez a két fő kaszt közötti örök harc, a ksatriyák lázadása a bráhmánok ellen. Lásd René Guénon munkáit, pl. A modern világ válsága, A szellemi tekintély és az időbeli hatalom, stb.
-    De ne menjünk olyan messzire! A magyar ősgesztákban állandó főtéma a király és a herceg (a törvényhozó és a végrehajtó “hatalom”!) közötti küzdelem, ami magát a történelmünket - mint emberi cselekvések sorát – eredményezi. Ezt ábrázolták faliképeken a Szent László és a “kún” harcában: két (halhatatlan!) hős (fekete és fehér lovakon) birkózik, egyik sem bír a másikkal… A téma külön tanulmányt érdemelne – különösen az ebben az interpretációban megjelenő döntő figura: a szerepe miatt! Ugyanis ő vágja el végül egy kis bárddal a “kún” akhillesz-inát. Latinban a bárd (ligula) kis nyelvet (zárnyelvet) is jelent. A zárat ez nyitja-zárja! A nő “kezében” van az anyanyelv! Tetszik - nem tetszik, az apák is “csak” anyanyelvet tanulnak – már az anyaméhben! Lehet a születés után bármilyen nyelven “nevelni” a gyermeket – soha nem lehet kiiktatni életéből azt a bizonyos kilenc hónapot! (Érdekes adalék, hogy Kínában évezredek óta a fogantatástól számították az életkort!?)
-         “Véletlenül” ilyen misztikus küzdelem folyik a perzsa Ahura Mazda és Ahrimán között is, de ez köszön vissza a jó és a rossz angyalok (Lucifer) harcában, stb.
 
Elgondolkodtató egy közel 3000 éves agyagtábla Sultantepe környéki ásatásokból (Megjelent az Élő múlt c. kiadványban Debrecenben 2005.03.16):
Gyakorlatilag a Fazekas Mihályhoz 1804-ben eljutott “népmese” – a Ludas Matyi történet – egy változata (eredete?) került itt elő, 3000 éves szájhagyományban történő vándorlása ellenére is megőrizve a lényeget: a gazdag és a szegény ember (a szellemi “hatalom” és a cselekvő “dolgozó”) örök harca végül itt is békével zárul (ahogyan Jákób és Ézsau története is - végül). Amikor majd a hatalom egyetlen libácskát sem vesz el jogtalanul és erőszakkal…
 
Mióta tart e hajsza? Nem is ez a kérdés ma már (bár egyre többet tudunk a kb. 26000 földi évet kitevő precessziós és egyéb asztronómiai ciklusokról). A Sultantepe-i agyagtábla is három verésről (ciklus) beszél - ami mellesleg egybevág a Kali-Yuga szerinti felosztással.
 
Sokkal fontosabb számunkra, hogy az utolsó nagy „bunyó” végén: BÉKE JÖN. Amikor a szellem és a test megbékél egymással, akkor jön el a … - “Kánaán”.
 
A környezetszennyezés és a túlnépesedés csak az előző mese rút békája és vasorrú bábája lesz… A károk következmények: a nagy csetepatéban a két “hős” nincs tekintettel a “kocsma” berendezésére, sem a “vendégekre”. Nagy ügy – mondhatnánk.
De a pusztítás és az irtás után mindig az építők következnek: most álmodjuk a “mese” következő fejezetét. És ehhez elég harminchat igaz ember…
 
Egy ilyen küzdelemben azonban “mediátor” csak az lehet, aki tud közvetíteni Ég és Föld között – van “létrája” mint Jákób atyánknak…
 
Az etruszk pontifex maximus (főpap) etimológiája - több nyelvben is! - még pontosan ezt fejezi ki: egyfajta “híd” (ponton) Is_en és Ember között, de ember és ember között is átjáró “pont”. Ebből a kettős funkcióból jól érthető a crux gemmata, az eredetileg egyenlő szárú (kopt) kereszt szimbolikája.
 
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon…         (Vörösmarty M.: A vén cigány)
 
Ez van most: a két birkózó “fél” lassan-lassan végképp kifárasztja egymást.
 
Történelmi távlatokban nézve EGYETLEN KÉRDÉS van csupán: hogyan lehet egyszer végre kilépni az anyagi felvirágzásokat követő erkölcsi züllés és társadalmi rothadás bűvköréből?? Soha nem tanulunk őseink figyelmeztetéseiből? Igaza van Isaac Asimovnak, amikor azt mondja, hogy “az emberiség legnagyobb bűne, hogy felejt!”? Persze ő még nem érhette meg az ismeretek számítógépesített “láncreakciójának” korszakát. (Ha meglennének a piramisok építésének videói…)
 
Birodalmak jönnek-mennek, de mi emberek mindig ugyanazok vagyunk: reménykedünk, hogy egyszer majd jön valaki, aki rájön a megoldásra. A katarzis – a gyógyulás – eredeti jelentése nem más, mint visszaemlékezés - a még egészséges állapotra. Mi magyarok rengeteget kaptunk őseinktől - itt Európa szívében. Ez a szív nem szűnhet meg dobogni, amíg értjük elődeink üzenetét. Magyarul: jó lesz odafigyelni végre a nekünk szóló üzenetekre!
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.
 
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
 
A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
 
...Én dolgozik akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.      (József Atilla: A Dunánál)
 
  
Béketűrés!
 
Ez most a kulcsszó – kis idő és minden uszító, provokátor és képmutató hazudozó hamarosan a semmibe hull. Főhetnek végtelen egójuk poklában. Az is, aki táplálja őket, és alattomos kígyóként ellenségeskedést szít az emberek között. Már nincs visszaút. Béketűrés! Ez fogja megnyerni a végső csatát:
 
“Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged. Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, a mely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait.” (Jelenések Könyve 3,9-10)
 

 

 
 

Profilkép