Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rendszerváltás - Rómában.

2011.10.02

Konstantin az időszámításunk szerinti 312-ben lett a Nyugat-Római Birodalom császára, miután legyőzte sógorát és riválisát, Maxentiust, egy Róma melletti ütközetben. Egy évvel később ő és Licinius, a birodalom keleti felének császára, kiadták a milánói kiáltványt, melyben formálisan engedélyezik, hogy a kereszténység a Római Birodalom egyik vallása legyen. A levelekből és kiáltványokból az derül ki, hogy Konstantin innentől fogva, a Legmagasabb Istenség választott szolgájának tartotta magát, akit ő a keresztények Isteneként azonosított. A törvénykezése a következő évtized során számos jelét mutatta a keresztény hatásnak. A püspökök világi hatalmat kaptak, vagyis intézkedhettek polgári ügyekben, s döntésük végleges volt. A keresztény gyakorlatnak megfelelően, hivatalos szünnappá nyilvánította a vasárnapot.

Az időszámításunk szerinti 324-ben Konstantin egyeduralkodóvá vált, mikor Licinius polgárháborút provokált, újrakezdte keleten a keresztényüldözést, és vereséget szenvedett a harcmezőn. Innentől kezdve Konstantin vallásossága egyre növekedett. Egyre több időt szánt a vallásos életére és fejlődésére, az írások és teológiai munkák olvasására, hallgatta a prédikációkat, személyesen tartott szentbeszédeket az udvarában, belekeveredett az egyházon belül zajló vallásháborúba és hitvitákba, amely az idő tájt zajlott. Tékozló templomépítkezésekbe fogott Rómában, Konstantinápolyban és Antiochban (Szíria macedón királyságának ősi fővárosa), valamint Palesztina szent helyein.

kereszt_konstantin_koraban.jpg

 

A kereszt-forma(?) a kezdetekben, Konstantin korában.

Miközben félig-meddig toleráns volt a pogányokkal szemben számos híres pogány templomot romboltatott le, elkobozta kincseiket, megfosztotta a kultikus szobraikat az arany díszítéstől. Ugyanakkor földet és aranyat ajándékozott az egyháznak és a kedvenceinek, valamint sok pénzt költött az új fővárosra, Konstantinápolyra (a korábbi Bizánc, melyet végül is i. sz. 330- ban avattak fővárossá). Kiadásai olyan méreteket öltöttek, hogy kénytelen volt új adókat beszedni, a szenátoroktól éppúgy, mint kereskedőktől és a kézművesektől. Magától sem sajnálta a befolyt pénzeket. Életének vége felé egy bizarr figurává változott, ki különböző színű parókákat hordott, hosszú, hímzett díszruhákat viselt, és teleaggatta magát mindenféle drága ékszerrel.

 

Konstantin a szerencsések közé tartozott. A halál az időszámításunk szerinti 337-ben érte el, 64 éves korában, mikor a Nicodémia mellett lévő kis-ázsiai palotájába utazott, remélvén, hogy az üdítő friss levegő és a meleg fürdők helyreállítják hanyatló egészségét. Betegsége megadta neki a lehetőséget arra, hogy a keresztségen keresztül formálisan csatlakozzon az igazhívők táborához, melyet barátja és bizalmasa, Eusébius püspök irányított.
Ha Konstantin a halálos ágyán feküdve ismerte Chrysostom figyelmeztetését, akkor nem lehetett túl optimista égi csillagának nagyságát és ragyogását illetően. A feljegyzések szerint nagyon sok bűnt követett el az élete során. Például Crispus meggyilkolása, aki az egyetlen olyan gyermeke volt, aki a Minervinával kötött házasságából származott. A gyilkosság állítólag Konstantin második feleségének, Faustának ösztönzésére történt, aki félelmetes riválist látott a fiatal és sikeres herceg személyében, a saját három, Konstantintól származó fiára nézve. Ezt egy vérfürdő követte, amely szintén Konstantin nevéhez kapcsolódik, amely a hírhedt, véreskezű keresztényüldöző Néró császár tetteivel vetekedett. Licinius meggyilkoltatása is az ő lelkén szárad, amelyre akkor adott parancsot, miután legyőzte ellenfelét a polgárháborúban. Később Licinius fiát is meggyilkoltatta, akit szintén Liciniusnak hívtak, akárcsak az apját, Konstantin sógorát. Végül — bár ebben a kérdésben vannak bizonyos kételyek — Faustát találták megfulladva a gőzfürdőjében felgyülemlett párától.
Mindez együtt hozzátartozott Konstantin személyéhez, az első keresztényhez, aki a birodalom bíbor színét viselte. Gyenge és határozatlan uralkodónak tartották, akit heves természettel áldott meg az ég. Erős ambíció hajtotta, s egyszerre tudott nagyon kedves és feltűnően kegyetlen lenni. A riválisaival szemben könyörtelen volt és kegyetlen. Mindemellett hivatalos vallássá tette a birodalomban a kereszténységet. Világi hatalmat adott az egyháznak s bőkezűen támogatta azt, melynek monumentális kihatásai lettek a világtörténelem egészére nézve — még akkor is, ha újabb negyven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy világossá kezdjen válni, milyen óriási hatásokról is van szó.
A legkorábbi keresztény szimbólum (Olaszországban), amelyet azonosítani lehet, az nem kereszt, hanem az XP monogram “Chi Rho=CHR”. Az nem kérdés, hogy ez egy katonai zászló jelzése, amelyet a római pénzeken találtak, Konstantin kora óta. Azt várhatnánk, hogy körben lévő függőleges keresztet találunk, de ez a forma csak egy századdal később jelenik meg. Az XP monogram keresztény szimbólumként való legkorábbi megjelenése az időszámításunk szerinti 323. évre tehető.
Részletek Ahmed Osman: Kiűzetés Egyiptomból c. könyvéből
Kis kiegészítés:
(https://m.facebook.com/feldmarintezet/posts/1015872811809499)

Margit Ádámosi

Természetesen a 2000 éves u.n. kereszténység az nem az. Köszönő viszonyban sincs Jézus tanításával, életvitelével. Nagy Konstantin megtette a magáét, államvallássá tette és hatalmi pozicióba jutatta rengeteg vagyonnal együtt. Ma sincs másképen. Vitya lefizette az egyházakat ne dumáljanak bele az ő politikájába. A szegény názáreti Jézus sehol nincs, életvitele meg pláne nincs. Egy két ember akad, aki komolyan vette tanítását, Szt Ferenc, Teréz anya, Böjte Csaba, stb. de a világon nincs kereszténység, ha lenne, nem így nézne ki. Az emberiségnek a gondolkozását kell átalakítani a mérhetetlen egóbol, a szolgálat, adás,klicsiség, ellenségszeretet, napi mosolyok, megkérdeznia másikat, tudok e segíteni, és el kell törölni a föld színéről a gyűlöletet. Meg kell gyújtani a szeretet lángját, amely minden sötétséget elűz. Rajta, fogjunk hozzá!
szerkesztve · 13 · 2015. június 19.