Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pénzügyeink és a Titanic összefüggései…

2011.11.03

Részlet Kolundzsija Gábor könyvéből:

“Az óriás hajó 22,5 csomós (41,7 km/óra) sebességgel rohan a jeges óceánon, a dermesztően sötét holdtalan éjszakában. Rohanás: a végletekig felpörgetett anyagi világ. Sötétség: a varázslat következménye, ami elfordított minket a kiáradó szellemtől, és a teremtett Világ világosságától. Az utasok többsége és a személyzet nagy része is alszik. Az alvás az öntudatlan, tudatlan állapot jelölője.

Éjfél előtt vagyunk (a legsötétebb időszak). Az őrszem (kutató, aki a szellem sötét éjszakájában látni, előrelátni próbál) észreveszi a jéghegyet. Jég: az élettelen kristályvilág megjelenítője. Azonnal jelez a hídra. Vészjelzés a tudomány részéről.

Az ügyeletes tiszt jobbról akarja kikerülni a jéghegyet. Előbb élesen jobbra, majd erősen balra kormányoztat, közben hátramenetbe állíttatja a gépeket. Az óriás hajó azonban nyílegyenesen rohan tovább. Későn jött kétségbeesett irányváltó manőverek, a tehetetlenség túl nagy, a beavatkozáshoz nincsenek megfelelően erős eszközök. 37 másodperc telik el, végül a hajóorr az utolsó pillanatban lassan balra fordul. A beavatkozás ellentmondásos, a mechanizmus kiszámíthatatlanul viselkedik. Az őrszemek úgy látták, hogy hajszálon múlt, de megúszták. A kutatók úgy látják, hogy a helyzet megoldódott.
A jéghegy mintegy 300 láb (90 méter) hosszan felhasította a hajó jobb oldalát. A civilizáció a maga által teremtett élettelen kristályvilággal ütközik, elháríthatatlan környezeti katasztrófa képében. A hajó sebességét alapul véve ez 7,77 másodperc alatt következett be. Az utasok — a helyzetüktől függően — ezt súrlódásként, remegésként, zökkenésként, rázkódásként érzékelték. Az orrtőke közelében elhelyezett fedélközi utasok és a kazánházakban szolgálatot teljesítők számára azonban fülsiketítő reccsenés volt. Pusztító földmozgások vezetik be a katasztrófát.
A rekeszzáró ajtókat leengedték, de hiába. Rekeszzáró ajtók: a negatív hatások lokalizálásának irreális szándéka. A víz özönlik be a hajó jobb oldalán. Víz: az élet és a halál jelölője is. Hajóba beömlő víz: a Föld működési rendszerének végletes felborulása, és az ennek következtében bekövetkező kivédhetetlen természeti csapások, amelyek egymás után teszik tönkre a mechanizmus részeit. A csapások között a vízzel való elárasztás valóságosan is megjelenik: a globális felmelegedés következményeként az emelkedő tengerszint alacsonyan fekvő területeket és kikötővárosokat veszélyeztet, a szárazföldek belsejét pedig egyre pusztítóbb árvizek sújtják. A gépeket leállították. A gazdaság motorja leáll.
Mintha mi sem történt volna, az utasok tovább aludtak, a fent lévők folytatták az addigi társasági életet: beszélgettek, iszogattak, kártyáztak. Még vicceltek is: dobálóztak a hajóba esett jéggel, szuvenírként mutogatták, vagy abból kértek az italukba... A „buli” megy tovább. Az őrszemek is folytatták a szolgálatukat (folytatják tovább a megfigyelést, a kutatást — értelmetlenül).
Néhány utas felébredt, és az utaskísérőktől (közszolgálatot ellátó személyek) érdeklődött, hogy mi történt. Ők persze nem tudtak semmit. Egy vegyes társaság véletlenszerűen összeverődött az utasokból, próbálták kideríteni a váratlan csend okát, ami minden zökkenésnél jobban nyugtalanította őket (civil kezdeményezések). Kimentek a fedélzetre, de maguk sem tudták, hogy mit keressenek. Mindenféle álhíreket találtak ki (egy sem volt igaz). Néhányan észlelik, hogy baj van, de nem tudják, hogy mi a való helyzet. Egy darabig céltalanul ődöngtek a fedélzeten, vagy a korlátnál állva meredtek az éjszakába, valami jelét keresték, hogy mi a baj. A hajó állt, de egyébként minden normálisnak látszott. Egy idő után inkább bejöttek a melegre, csatlakoztak az A fedélzet pompás előcsarnokában összegyűlt többi utashoz. Civil szervezetek kapcsolat- felvétele, összefogása.
A fűtőket az elárasztott kazánházakból felhívják a csónakfedélzetre, majd visszarendelik őket. Céltalanul járkálnak, nem tudják, mi lenne a feladatuk. Vészhelyzetben az irányítás akadozni kezd, egymásnak ellentmondó parancsok. Más fűtők pokoli hőségben, nehéz és veszélyes munkával kioltják a kazánokban a tüzet, hogy megelőzzék a robbanást. A lent lévők életük kockáztatásával próbálják meggátolni, hogy a már használhatatlan gépezetek még nagyobb bajt okozzanak.
Fent még senki sem tudja, hogy mi a helyzet, amikor a víz öt perc elteltével elönti a postát. Mi a posta? Értékesnek tartott papírok, azaz: értékpapírok. Ezek úsznak el elsőként. A tisztviselők erre a postazsákokat felhurcolják egy szinttel följebb. Az érdekeltek nagyszabású intervenciója, mentőakciója az értékpapírok védelmében. Újabb öt perc sem telik bele, és a víz már azt is veszélyezteti. Újabb, ezúttal kivédhetetlen válság. A tisztviselők erre elhagyták a postát, és följebb mennek „biztonságba”. Ki-ki maga menti, ami menthető.
Tíz perc elteltével a víz kezdi elárasztani a legmélyebben fekvő szálláshelyeket. Megjelennek az első menekültek.
A rádiósokat közben teljesen lekötik az utasok közleményei. Az ismétlődő jégjelentések csak zavarták a rengeteg üzenet küldését. A közelben álló Californian rádiósát elég barátságtalanul elhallgattatták, ezért ő, mikor lejárt a szolgálati ideje, lezárta a készüléket. A saját kedvére nem folytatta a rádiózást, mivel fáradt volt, és különben is elég nyersen rászóltak. A készüléket még a hajó egy fiatal lelkes tisztjének érdeklődésére sem kapcsolta be. Az éter értelmetlen locsogás-fecsegéssel van tele, az érdemi közléseket elhallgatják. A figyelmeztetéseket félresöprik, a figyelmeztetőket elhallgattatják…”
(Walter Lord: A Titanic pusztulása c. dokumentumkönyv és a National Geografic cikke alapján.)
Ne feledjük: egyetlen hajóban összezárt több mint kétezer ember már reprezentatív mintának számít! Hogyan “viselkedünk” egy zárt és véges “játékban”.
Luther látnoki szavakkal utasította el annak idején a HITEL-t, amikor zsinat foglalkozott vele, hogy engedélyezzék-e, vagy sem? Luther azért utasította el a HITELT, mert szerinte ha ez elterjed, akkor az emberek egyre inkább egymásban kezdik el keresni a HITET (boldogulásuk forrását) - és elhanyagolják ugyanezt a bizalmat az Isten felé! Mára itt van nekünk a materializmus és a pénzvilág összeomlása…
 
(De a remény is, hogy másképpen lesz holnap!)
 
Fölszállott a páva
 
»Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.«
Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.
Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.
Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.
Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.
Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
»Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.«

 Annak idején a Kárpátia-nevü gőzös - és magyar orvosa! -

mentette meg az utasok maradékát...