Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ordító fordítások – a Bibliában

2012.03.24

Régóta köztudott, hogy többszáz helyen vitathatóak a különböző fordítások. Amikor először kilopták a Tórát és lefordították görögre, már akkor arról beszélt a rabbinikus hagyomány, hogy ezzel elkezdődött „a világ vége”…

(A Vatikán hivatalosan annyit közölt: ezek a hibák a szövegek szellemi egységét és értelmét nem veszélyeztetik...)

Ha egy nép (sok nép!) “kölcsönzött” szellemi táplálékot fogyaszt – amit mások találtak ki számára -, akkor lehetnek mellékhatások. Főleg ha a termék” sok – ki tudja honnan származó - adalékanyagot” is tartalmaz…

Csak a példa kedvéért egy kis csemege az “ordító fordításokból”:

A latin Vulgata a zsoltároknak kétféle fordítását tartalmazza: egy gall eredetűt, és egy héberből fordítottat.

  • Vulgata (Gallicanum)
    Ps 50.14 redde mihi laetitiam salutaris tui et spiritu principali confirma me
  • Vulgata (Hebraica)
    Ps 50.14 redde mihi laetitiam Iesu tui et spiritu potenti confirma me

Hoppá! A salutaris (szabaditás, segítés) helyett “megjelenik” Iesu!?

Károli fordítása: “Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.”

A héber eredetiben egyébként ÖRÖMÉT A SEGÍTSÉGEDNEK (HASIVALI SZÖSZON JESEÁH) szerepel:

hebraica.jpg 

 

 

A “tévedés” érdekessége, hogy még kétszer ugyanez a “baki” előfordul a zsoltárokban:
Ps 94.1 (Heb)venite laudemus Dominum iubilemus petrae Iesu nostro
Ps 94.1 (Gall)laus cantici David venite exultemus Domino iubilemus Deo salutari nostro
(Károli) Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!

és

Ps 149.4 (Heb)quia conplacet sibi Dominus in populo suo exaltabit mansuetos in Iesu
Ps 149.4 (Gall)quia beneplacitum est Domino in populo suo et exaltabit mansuetos in salute
(Károli) Mert kedveli az Úr az ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg.

(A versek számozásában való eltérés már csak hab a tortán…)

A különböző nyelvekre lefordított írások azonnal értelmezésekre, magyarázkodásokra adtak - és adnak - alapot mindmáig. Eljátszhatunk édes anyanyelvünk adta lehetőségekkel: ha lehet valamit magyarázni, akkor nyilván lehet franciázni, németezni, angolázni stb. A káosz (és a szekták száma) azóta is csak egyre nő. A szellemi zűrzavart még az is fokozza, hogy a vallás a hit és az erkölcs territóriumára is bejelentette kizárólagos igényét (több helyen és több változatban). Lényeges, hogy bár a vallások a transzcendens alap megragadásával foglalkoznak, de egyúttal erre az “alapra” kívánják felépíteni az emberek egymás közti (földi) kapcsolatrendszerét is - az erkölcsöt.

A kérdés csak az, hogyan lehet a vallások és az erkölcs kettős (sőt hármas!) csapdájából kiszabadulni? (Hogy a hitről se feledkezzünk meg!) Addig ugyanis nem lehet “egységes erkölcs”, ameddig tucatnyi – egymással is kibékíthetetlen – vallás és hit pumpálja a dudát “egy csárdában”! Eleddig nem sikerült sem az egyesítésük, sem pedig a felszámolásuk – ami lehetővé tenné a továbblépést. A kudarc oka legtöbbször az ellenérdekelt “megélhetési” papság nemzethatárokon átnyúló szervezettsége volt, de az is tény, hogy a próbálkozások sem lehettek “globálisak” – a szó mai értelmében.

Ma már a nemzethatárok szerepe nagyban megváltozott (a “nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik”), és így talán van egy “harmadik út” is: a vallás(ok) és az erkölcs szétválasztása. Erre is történtek már (gyenge) kísérletek – de végül minden maradt a régiben.

Az Aranybulla (és Magna Charta) idején már azért kellett írásba foglalni a kialakult szokásjogot, mert a társadalmi-gazdasági változások felülírták. A király már csak névleg volt az ország ura. Beindult a törvénygyártás exponenciális “fejlődése” – a jogászok máig tartó nagy örömére. Ezzel persze beindult a szavak inflációja is.

Az erkölcs, a vallás(ok), a hit és a jog kártyáinak “kavarása” persze jól jött a mindenkori hatalomnak – de ezáltal egyre több filozófust, papot, jogászt és firkászt kellett eltartani a hatalom gyakorlása érdekében – a rendfenntartó erőkről és adóbehajtókról már nem is beszélve.

És épp itt a gond. Az egész “piramist” egyetlen társadalmi csoport kapja örökké a nyakába – a dolgozók (termelők) csoportja. Nekik kéne – jó erkölcsös állampolgárhoz illően - eltartani az egészet.

Itt tartunk most.

“A kulcskérdés nem a vallásosság, hanem az erkölcs általánossá válása: vajon képes lesz-e az emberiség szellemi és anyagi javainak szintjére emelni erkölcsi színvonalát. Ha nem, dicstelenül ki fogja pusztítani önmagát.

Ha viszont sikerül, az lesz a megváltás.” (Álló Géza: Nemhiszekegy)

És be kell látni: a siker egyedül az “én”-en (egón) - egyéneken - múlik, nem szól bele semmilyen isten.

  „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
  Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

Ennyi a tisztesség – a tiszta “kozmikus” erkölcs - alapja, ami valóban egyetemes – éppen ezért bármilyen “emberfajta” határtalanul gyakorolhatja: 

Cselekvők számára így szól: tedd azt másokkal, amit magadnak is szeretnél!
Gondolkodók számára pedig ennyi: ne tégy olyat, amit nem kívánsz magadnak!

 Ehhez már csak Asimov kedvenc “igéjét” lehet hozzátenni:

             “Soha ne hagyd, hogy erkölcsi érzéked meggátoljon a helyes cselekvésben!”

És itt van a kutya elásva! A cselekvés a lényeg – nem az inflálódott szavak. Szópárbajok és szócsaták, egy már aberrált és deformált erkölcsű társadalomban, a “mintakövető” utódoknak nem sok lehetőséget adnak (minél több párt és szekta hinti az igét), csak az egyetemes erkölcs alapján történő cselekvés a kiút!

Én is egyre ritkában fogok itt (a virtuális “valóságban”) írogatni, mert egyre több a valóságos teendő… A házat-hazát időnként renoválni kell - szó szerint megújítani!

Munkára fel!

Szakirodalmi segédlet Tóth Ferenc: Élősködők