Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Március 15 örök üzenete

2012.03.14

Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.
(Tamási Áron)

 

Március 15 és október 6 egyetlen történés, egyetlen történelmi folyamat két állomása.

Ma már tudjuk, hogy az aradi vértanúk nem 13-an, hanem 16-an voltak. 1849 augusztus 22-én Ormay Auffenberg Norbert ezredest felakasztották. Kazinczy Lajos ezredest október 25-én lőtték főbe, és 1850 február 19-én még kivégezték Ludwig Hank bécsi hírlapírót.

Nos akkor nézzük sorban a - közös célért küzdő - “magyar” mártírok eredetét:

Aulich Lajos (1792-1849): Német anyanyelvű császári tiszt volt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-től tábornok. Görgey híve volt, 1849. augusztus 11-ig hadügyminiszter.

Damjanich János (1804-1849): Szerb határőrcsaládból származott, a radikális polgári reformok híve volt. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, stabil katonai tudása volt. Világos után ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

Dessewffy Arisztid (1802-1849): Középbirtokos Aba nemzetségbeli nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált, de 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert.

Kiss Ernő (1799-1849): Örmény származású császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. December 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos főhadi parancsnokká léptetik elő.

Knézich Károly (1808-1849): Horvát származású tiszt volt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott, majd később Kossuth kinevezte a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává.

Lahner György (1795-1849): Német polgári családban született császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt.

Lázár Vilmos (1815-1849): Örmény származású császári tiszt, 1848-ban százados, később ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek.

Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849): Hesseni hercegségben született németajkú családban. A magyar szabadságharc honvédtábornoka előbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitűnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit később kiadták.

Nagysándor József (1804-1849): Magyar Szász vegyes családban született. 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, a Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez került. Kitűnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, majd később követte őt Világosra is, bár nem volt a híve.

Pöltenberg Ernő (1813-1849): Osztrák nemesi családból származó császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán Magyarországra helyezték, kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként ő közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételről.

Schweidel József (1796-1849): Jelentős lélekszámú ősrégi nemzethatárokon átnyúló kiterjedt családból származó császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. Kivégzése előtti utolsó szavai ezek voltak:

A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Török Ignác (1795-1849): Kisbirtokos magyar nemesi családból származó császári tiszt. Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka. Budán, majd Szegeden dolgozott.

Vécsey Károly (1807-1849): Ugocsa és Abaúj vármegyékben honos családból származó császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 decemberétől tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

AZ ARADI 13-AK UTOLSÓ MONDATAI Link már valakit zavartak…

A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy Ormay Norbert német-morva család gyermeke volt, Ludwig Hank pedig osztrák származású.

Kazinczy Lajos családját nem kell bemutatni: Kazinczy Ferenc(!) és felesége, gróf Török Sophie legkisebb fiát, Haynau “kegyelemből” golyó általi halálra itélte. Ezáltal a “fajtiszta magyar” vértanúk aránya a kivégzettek között éppen elérte az akkori európai átlagot… (tizenhatból három)

Most ez akkor magyar szabadságharc volt – “Haynau” pajtás? Vagy esetleg egy “határtalan” főpróba…

Március 15 erről szól.

                                 "Világszabadság!"

S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivívott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. -
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!

Petőfi “végakarata” félig már teljesült. A történelem nem áll meg. Március 15 és október 6 erről szól, hogy miért lehet az egyik legnagyobb magyar költő, egy szlovák anya és egy szerb apa fia?! Mert magyarnak lenni hit és választás kérdése, nem egyszerűen nyelvtudásé. Bár az sem árt. A lényeg, hogy mi választó nép vagyunk, minden egyes ember maga választ.

Éppen ezért, az, hogy hányan is vagyunk valójában – majd kiderül a “végelszámolásnál”…