Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mágikus, misztikus utazás a kígyók és álmok „birodalmában”.

2011.09.28

 

A tegnapi bejegyzésben Völgyesi doktor hipnotizált kígyójáról esett szó, amire beugrott ez a kis tudománytörténeti kitekintés a lengyel orvos-író könyvéből:
 
TEKERGŐ KÍGYÓK
piero-di-cosimo---simonetta-vespucci-portreja.jpgA görög átlagemberek nem hittek az Aszklépiosz haláláról szóló költői legendában, biztosak voltak abban, hogy orvosuk egy nagyon értelmes és emberi nyelven beszélő kígyó alakjában él a föld mélyében. Kígyók hemzsegtek Aszklépiosz szentélyeiben, amelyeket orvosok vezettek. Ezeket az orvosokat aszklépiádoszoknak nevezték, vagyis az orvoslás istenének leszármazottait látták bennük, ez napjainkig is fennmaradt a tréfás „eszkulap” elnevezésben.
Aszklépiosz szentélyeit a városon kívül, a hegyekben, ligetekben alakították ki, ahol forrás fakadt a közelben. A beteg a szentély küszöbét átlépve böjtölni kezdett, fürdőket vett, fehér köpenyt öltött, és könyörgő áldozatot mutatott be (a későbbi időszakban kakast áldozott). Ezeket a szertartásokat katharmosz-nak nevezték a görögök. Igy akarták megtisztítani az embert bűneitől, megbékíteni az istenséggel. Ezt követően „a szentély csendjében és homályában, hol szelíd kígyók tekergőztek, a beteg álomba merült, és belelátott a jövőbe”. Éjszaka megjelent az Aszklépiosznak öltözött orvos-pap az asszisztenseivel, szolgáival és a kígyójával. Betegtől betegig ment a csoport, pontosan úgy, ahogyan nap mint nap, évszázadok óta változatlanul vonulnak végig kórházaink kórtermein az orvosok — ezt Krakkóban vizitnek, Varsóban szemlének hívják. Az ő lépteiket, az ő mozdulataikat utánozzuk. Ezt tesszük a gyógyítás aktusában is amelyet ők éjszaka végeztek — szimbolikus kézrátétel, orvosságok, sőt sebészeti beavatkozások alkalmazásával. Reggel, az éjszakai vizit után, a beteg a betegségétől megszabadulva (katharszisz), egészségesen ébredt. A gyógyítás néha több éjszakán át tartott, s a gyógymódot a papoknak elmondott álmok is befolyásolták. Az álmok egy része ránk maradt Ailiosz Ariszteidész Szent könyveiben, Epidaurosz, Pergamon, Lebadeia és Róma szentélyeinek falai pedig hálaadó feliratokat őriztek meg. A görögök nagy tiszteletben tartották az álmokat. Rendszerezték, elemezték és leírták őket. Vagyis már régi görögök is írtak álmoskönyveket, mint ahogy ma is írnak ilyeneket
Gyerekeket is hoztak a szentélybe. A kis Kasszandrát és bátyját, Helenoszt éjszakára a szentélyben hagyták, s másnap reggelre kígyók fonták be őket, a szemüket és a fülüket nyaldosták, kivételes látással és hallással ajándékozták meg a két gyermeket, amelynek segítségével éppolyan tisztán látták a jövőt, mint a jelent.
Azóta a kígyó már elválaszthatatlan Aszklépiosztól. A bot körül tekergőzik — ez az orvosi hivatás jelképe, a gyógyszerészet szimbólumán mérleg is látható. A bőrét évente levedlő kígyó az újjászületést szimbolizálja. A vedlés elkápráztatta az antikvitás emberét. Az alexandriai Philón szerint a kígyó így szökik meg az öregség elől. A gyógyítás és az ölés adományával, vagyis a világot mozgató ellentétes erőkkel is felruházta. Ezen ellentétes erők szintézisét jeleníti meg ékesen a szárnyas kígyó, a prekolumbiánus Amerika legfontosabb szimbóluma. Toll van a fején és a farkán, néha az egész törzsén is, így kapcsolja össze az eget és a földet.
Sehol sem alkot olyan teljes egészet a kígyó és a bot, mint a Bibliában: „Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző. Vesd azt — úgymond — a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá. […] Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében.”
Miután Mózes kétszer a sziklára ütött a pálcával, forrás fakadt a kőből. Vagyis titokzatos erejű pálcát tartott a kezében. A pálca emberemlékezet óta összefonódott a mágiával. A mesék, a varázslatok világához tartozott, csodatevő képességgel rendelkezett. Ott látjuk a bűbájos Kirké kezében, régebbi és későbbi korok meséiben pedig a jóságos varázslók használják, amikor a tököt hintóvá, a gonosz királynét pedig varangyos békává változtatják. „Kinek kezében Prospero varázspálcája, az uralkodik — a SZÍNPADON” — olvassuk Wyspianskinál. Hogyan hiányozhatott volna az orvoslás, a mágiából fogant művészet istenének kezéből?
A rómaiknál Mercurius néven ismert Hermész pálcáját, a kaduceust két kígyó fonja körül. Testük felső részén kis szárnyak láthatók, egyes ábrázolásokon tollas sisakjuk is van. Az ókorban varázserőt tulajdonítottak a kaduceusnak. Azt hitték, minden arannyá változik, amit megérint. Tehát előlegezte az alkímiát. Az alkimisták pedig ezredévekkel később, finom elemzéseikkel korábban ismeretlen mélységben tárták fel Mercurius, az istenek hírnökének archetípusát. Az áramlás és a transzformáció fogalmával azonosították. Mercurius (a higany) átalakulási képessége nem ismert határokat, ő személyesítette meg az anyag és a szellem transzmutációján dolgozó alkimisták vágyait, akik az alacsonyabb rendűt magasabb rendűvé, a mulandót állandóvá akarták változtatni.
tekergo_kigyok.jpgEzt az erőt zárta magába a kaduceusra tekeredő két kígyó. Ősrégi szimbólum volt, Indiába és Mezopotámiába, legalább a Krisztus előtti harmadik évezredbe nyúlnak vissza a gyökerei. Mezopotámiában a betegségből kigyógyító isten képét tisztelték benne; a két kígyó által alkotott dupla S a betegséget és a gyógyulást szimbolizálta. A két kígyó szembeállítása az erők egyensúlyát jelenti. Ez a gyakran ismétlődő kép titkot rejt magában: a kígyó a betegség előhírnöke és jele, de egyben gyógyulást is ígér. A kígyó segít ki a kígyó által okozott bajokból. Következésképp magában a betegségben rejtőzik a gyógyulás titka. A görög gondolkodás talán ezért folyamodott az absztraháláshoz. A kaduceusra tekeredő két ősrégi kígyó helyett már csak egyet látunk — Aszklépiosz pálcáján.
Amikor Kr. e. 293-ban Rómában járvány tört ki, a papi kollégium által őrzött Szibilla-könyvekhez fordultak tanácsért. Ez olyan kétségbeesett lépés volt, amelyre csak rendkívüli esetekben szánták el magukat. A könyvek azt parancsolták, hogy hozzák el Epidauroszból a szent kígyót. Hajóval szállították Rómába, és a Tiberis szigetén jelölték ki a lakhelyét. Hogy sikerült megfékezni a járványt, afelől nem lehetnek kétségeink, bár a történetírók hallgatnak róla.
A kígyó egyszerre volt szokványos és rejtélyes. Egészen más volt az észjárása, mint az embernek, mint ahogyan a kígyó és az ember mozgása is eltérő. Van-e különösebb lény a földön, mint a kígyó — se keze, se lába, nincs szemhéja, füle, hangokat sem nagyon hallat, mégis rettenthetetlen, fürge, mozdulatlan vagy villámgyors, sziszegő, független és rendszerint magányos, képes megölni az embert fojtó szorításával vagy mérgező harapásával. A kígyó elbűvölte az embert. És az ember felemelte a varázslatok világába mint a kozmikus őserők, az isteni beavatkozás, a gyógyító erők, az ősnemzés, a megfiatalodás, az érzékiség és termékenység, a ravaszság és az intelligencia szimbólumát.
A fáraók a homlokukon viselték: az Ureusz, hatalmuk szimbóluma, támadó kobrát ábrázolt, esetleg tüzet okádott és szárnya is volt. A görögök és a rómaiak pedig a szentélyek oltalmazó szellemeinek vélték a kígyókat. Gyakran háziállatként tartották, mert irtották az egereket és patkányokat. „A gyerekek kígyókkal játszottak, a nők a nyakukat és a keblüket hűsítették velük a nyári melegben.” Az ókori Görögországban, akárcsak Indiában, hittek abban, hogy a kígyók szerencsét hoznak; talizmánként szolgáltak a gonosz erők ellen. Az ember és a kígyó örök ellenségeskedése nagyon ritka a mitológiákban. Csak a Genezis könyve választotta el szakadékkal a kígyót és az embert. „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” És az időtől fogva ez a „vékony fickó”, ki jöttét nem jelezve ‚a fűben cikázik, elsiet”, mindig ugyanazt a reakciót váltja ki belőlünk:
De ha e fickót láthatom,
Másokkal, vagy magam:
Elakad a lélegzetem,
Csontomba fagy suhan. (E.Dickinson – Weöres Sándor fordítása)
Az álmok és a kígyók ezredévek múltán visszatértek, hogy megteremtsék a szerves kémia alapjait. A XIX. század közepén már tudták, hogy a benzol hat szénatomból és az azokhoz kapcsolódó hat hidrogénatomból áll. C6H6 — milyen egyszerű képlet! Csak az volt a baj, hogy sehogyan sem tudták térben elképzelni a szénatomok kapcsolódását. Láncot alkottak belőlük, ahogyan az emberek egymás kezét fogva láncot alkotnak. Csakhogy a kezek, vagyis a vegyértékek, nem stimmeltek. Itt több kellett volna, ott kevesebb, a nyitott lánc végén pedig — fölösleges vegyérték maradt. Ekkor August Kekulé arra gondolt, hogy gyűrűvé kellene összefogni a láncot. Így minden vegyérték gazdára talált. Ez az első egyszerű gyűrűs szerkezet alapozta meg a ciklikus szénvegyületek hatalmas családját. Mindenütt találkozunk velük a természetben, még a genetikai kódot is ők írják.
zodiakus---berry-herceg-horaskonyvebol.jpgNegyedszázaddal a benzol gyűrűs szerkezetének leírása után Kekulé Berlinben, egy pompás ünnepségen elmondta, hogyan vezette rá egy álma a benzol titkának megfejtésére.
Este történt, tábortűz mellett, Gent környékén. A lobogó lángnyelvek egyre inkább kígyókra emlékeztették. Kekulé elaludt. A lángkígyók sokaságából kivált egy kígyó, elkapta a saját farkát, mintha le akarná nyelni, s gyűrűformát vett fel. A gyűrű — ez volt a megoldás! A saját farkába harapó kígyót már Kekulé előtt is látták az ókori görögök, előttük pedig az egyiptomiak, s még korábban a sumérok. Uroborosz volt az a kígyó, amely folyamatosan felfalja magát és újjászületik, sohasem tűnik el, de állandóan változtatja alakját a pusztulás és az ismétlődő születés örök körforgásában.
Kekulét azzal vádolták, hogy utólag találta ki ezt a történetet. Holott csak annyit tett, hogy a mitológia világába, az ember ősidők óta mindig visszatérő álmába helyezte káprázatos felfedezését.
A kígyóban mindig is ellentétes erőket véltek felfedezni: az ölés és a gyógyítás erőit. Ez az elképzelés beigazolódott az elmúlt negyedszázadban. A kígyóméreg, amely oly sok embert ölt meg, segített néhány rendkívül hatásos gyógyszer kikísérletezésében.
A XX. század hatvanas éveiben megjelent John Vane londoni kutatóintézetében egy brazil ösztöndíjas, név szerint Sergio Ferreira. Nem titkolta, hogy a véletlen vetette oda. Oxfordba szólt az ösztöndíja, de a felesége a Vane-féle kutatóintézet közelében lévő London School of Economicsban akart doktorálni. És Ferreira ottragadt. Harsány röhögésével másokat is megnevettetett, illatos szivarfüstjével az egész intézetet betöltötte. Sergio, mondhatnánk a zsebében magával hozta egy mérgeskígyó, a Bothrops Jaravaca mérgének kivonatát is, a méreg hatását még Brazíliában kezdte kutatni. A kutatócsoport a Vane által kifejlesztett, bioassay-nek nevezett eredeti kísérleti módszerrel kimutatta, hogy ez a méreg fékezi a konvertaz nevű enzim aktivitását. Ez az enzim termelte a tüdőben a verőerek görcsös összehúzódását kiváltó anyagot. John Vane arra a megállapításra jutott, hogy magas vérnyomás elleni gyógyszert készíthetne a méregből. Sikerült rávennie az egyik nagy amerikai gyógyszergyár, a Squibbet vezetőit, hogy izoláltassa a kígyóméregből az aktív anyagot, amelyről kiderült, hogy kilenc aminosavból álló, úgynevezett rövid láncú peptid. Vénásan adták be a magas vérnyomásban szenvedő betegeknek, és csökkentette a vérnyomásukat. Nem sokkal később már szintetikusan is előállították ezt a peptidet és származékait, s tabletta formájában alkalmazták a gyógyításban. Így született meg a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek új fajtája — a konvertáz-inhibitorok csoportja. Az első két gyógyszerből (Kaptopryl és Enalapryl) évente több milliárd dollár értékben forgalmaztak. Jelenleg legalább még tíz más konvertáz-inhihitor van a piacon, amelyek különböző kiszerelésben, a legváltozatosabb fantázianeveken kaphatók a gyógyszertárakban.
Nem Sergio Ferreira volt az első, aki kígyóméreggel érkezett Londonba. Amikor negyven évvel azelőtt az ausztrál Charles Kellaway ösztöndíjat kapott az angol fővárosba, egy kémcső kobraméreggel szállt hajóra Melbourne-ben. Londonban tengeri malac izolált tüdejébe fecskendezett a kígyóméregből, és észrevette, hogy felszabadít egy anyagot, amely a hörgők görcsös összehúzódását váltja ki. Ugyanaz az anyag jelent meg a tüdőben asztmás rohamokban és anafilaxiás sokk esetén. De szinte lehetetlen volt kimutatni a jelenlétét a szervezetben. Másodpercek alatt eltűnt. Ravasz kémiai kelepcéket állítottak neki, de hiába. Csak Bengt Samuelssonnak sikerült megoldania a problémát, aki bebizonyította, hogy a rejtélyes anyag bizonyos vegyületek keveréke, leírta e vegyületek szerkezetét, és elnevezte őket leukotriéneknek. 1979-ben Samuelsson előadást tartott a leukotriénekről a washingtoni prostaglandin-kongresszuson, másnap az amerikai lapok a címlapon közölték a szenzációt: „Megfejtették az asztma titkát!” Bengt Samuelsson és John Vane három évvel később Nobel-díjat kapott. De még húsz évnek kellett eltelnie, mire megjelentek a gyógyászatban a leukotriének hatását fékező gyógyszerek. Értékes fegyverek az asztma elleni küzdelemben. De a betegség titkának megfejtése még odébb van.
Az ősi mítoszokban a kígyók a világ támaszai. Ők szolgáltatják az alapanyagot és az energiát. És amikor Zeusz az emlékeiben visszanyúlt a távoli múltba, az atyja, Kronosz előtti korokba, s egyre mélyebbre hatolt az időben, végül meg kellett állnia egy ponton, „amely ezen az úton az utolsó, merthogy ezen út első pontja volt.
Nem volt még tér, csak egy megszámlálhatatlan mennyiségű pikkellyel fedett, homorú felület. A tekintet nem foghatta be határát. A lefelé egymást követő pikkelyeket nézve rádöbbent, hogy más, azonos színű pikkelyekhez tapadnak, és számtalan, egyre szorosabb köteget alkotnak. Már képtelen volt megállapítani a szem, hogy a két kígyón melyik pikkely melyikhez tartozik. Felfelé, a két összefonódó kígyó feje felé nézve látja, hogy az egyik kígyó törzse felemelkedik, s a pikkelyek valami olyasmivé lényegülnek át, ami már nem a kígyó sajátja: az isten arca volt. […]
george-da-la-tour---az-ujszulott.jpgAz isten-kigyó hátából végtelen, éteri szárnyak nőttek ki A fehér női kar a magasban az isten karjával fonódott össze, miképpen lent a két kigyó farka fonódott egybe Az isten arcát egy mozdulatlan női arc vigyázta, a nő másik karja, amelyet reszkető, végtelen szárny koszorúzott, a mindenség határáig ért: csak azon a ponton végződött minden, amelyet körmének hegye érintett. Mozdulatlan királyi pár: az öregséget nem ismerő idő és Ananké.”(R.Calasso)
Testünk billiónyi sejtjének magjában a dezoxiribonukleinsav, a DNS rejtőzik. Formája két kígyó alkotta spirálra hajaz, és az élet újjászületésének titkát zárja magába. Emlékként, nyomként rejtőzik bennünk mint a királyi kígyópár tükörképe, amelynek egyesüléséből született a világ.
“A tudomány a természet megismerésének egyik módja.” (Platón)

 

 

A mappában található képek előnézete Tekergő kígyók

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.