Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Különleges szellemi kiruccanás!

2011.11.28

A nemrégiben történt események után az idézett forrás egy valóságos antikvár csemege!
A Zöld Könyv. Ennyi a címe. Belelapozva a - valóban zöld borítóval ellátott - könyvecskébe, egy hatalmas ívű, eredeti gondolkodó filozófiája bontakozik ki, emberről, népről, hagyományról. Naprakész a meglátása sajtóról, alkotmányról és társadalomról. Az alábbi részlet a könyv végének zárófejezete, inkább csak ízelítő. (no comment)

SPORT, LOVAGLÁS, MOZI.
A sport vagy magánjellegű, mint az ima, amit az ember egyedül végezhet akár egy bezárt szobában, vagy közösségi jellegű, amit sportpályákon űzhet, s ami hasonló a templomban végzett imához. A sport első módozata az egyént érinti, míg a második az egész nép ügye. Sportolni mindenkinek kell, s nem szabad hagyni, hogy bárki is a nép helyett tegye ezt. Ostoba dolog lenne, ha a tömegek azért mennének az imahelyre, hogy csak bámulják, amint más, vagy mások imádkoznak, ők pedig nem vennének benne részt. Ugyanígy ostoba dolog, hogy a tömegek azért menjenek a sportpályákra, hogy egy, vagy több játékost bámuljanak, miközben ők nem vesznek részt a játékban.
A sport olyan, mint az ima, vagy az evés, vagy a fűtés és a szellőztetés. Ostobaság lenne, ha a tömegek azért mennének egy étterembe, hogy azt bámulják, amint egy vagy több ember eszik. Az is ostobaság lenne, ha hagynák, hogy egy, vagy több ember élvezné helyettük a fűtés vagy a szellőztetés örömét. Ugyanígy ésszerűtlen az is, hogy a társadalom megengedje, hogy egy személy, vagy egy csapat monopolizálja a sportot a társadalom kizárásával, s ráadásul a társadalom fizesse ennek az egyéni, vagy csoportérdeket szolgáló monopolizálásnak a költségeit. Hasonlóképpen megengedhetetlen a demokráciában, hogy a nép lehetővé tegye egyetlen személynek, vagy csoportnak, — legyen az párt, osztály, szekta, törzs, vagy parlament, — hogy helyette döntse el sorsát, vagy határozza meg szükségleteit. A magánsport csak azokat érinti, akik azt saját felelősségükre és saját költségükre űzik. A közsport az emberek általános szükségletét jelenti, s demokratikusan elképzelhetetlen, hogy bárki is helyettesítse őket ebben. Ez a helyettes ugyanis fizikailag nem tudja közvetíteni mások számára, hogy testileg, vagy szellemileg milyen hasznot húzott a sportból. A demokráciában egyetlen személynek, vagy csapatnak sem lehet joga arra, hogy monopolizálja a sportot, vagy a hatalmat, vagy a közjavakat, vagy a fegyvereket.
Jelenleg a világon a sportklubok képezik a hagyományos sport alapjait. Ezek szerzik meg mindazokat az összegeket és nyilvános lehetőségeket, amelyeket az állam juttat a sport számára. Ezek az intézmények valójában társadalmi jellegű monopolista eszközök és éppen olyanok, mint a diktatórikus politikai eszközök, amelyek kisajátítják a tömegek hatalmát, vagy a gazdasági eszközök, amelyek monopolizálják a társadalom vagyonát, vagy a hagyományos katonai eszközök, amelyek a társadalom fegyvereit monopolizálják. Ugyanúgy, ahogy a tömegek kora (majd) elpusztítja a közjavakat, a hatalmat és a fegyvereket monopolizáló eszközöket, el kell pusztítania a sporthoz, lovagláshoz és egyebekhez hasonló társadalmi tevékenység monopolizálását szolgáló eszközöket. Azok a tömegek, amelyek felsorakoznak egy jelölt támogatására, hogy az képviselje őket, amikor sorsuk eldöntéséről van szó, abból a lehetetlen feltételezésből indulnak, ki, hogy ez a jelölt valóban helyettesíteni fogja őket, s az ő nevükben testesíti meg méltóságukat, szuverenitásukat és álláspontjukat. Ezek az akaratuktól és méltóságuktól megfosztott tömegek így arra vannak kárhoztatva, hogy pusztán szemléljék, amint valaki olyan tevékenységet végez, amelyet természetszerűen maguknak a tömegeknek kellene csinálniuk.
Ugyanez a helyzet azokkal a tömegekkel melyek nem saját maguk sportolnak önmaguk érdekében. Erre részben tudatlanságuk miatt képtelenek, részben pedig azért, mert a monopolista eszközök kizsákmányolják, s arra ösztönzik őket, hogy a sport helyett inkább szórakozzanak, nevessenek és tapsoljanak. Ugyanúgy, ahogy a hatalom, a sport is a tömegek birtokában kell, hogy legyen. És ugyanúgy, ahogy a javak és a fegyverek a tömegek birtokában vannak, ugyanígy a sportnak is, mint tömegjellegű társadalmi tevékenységnek, a néphez kell tartoznia.
A közsport a tömegek egészét érinti. Az egész népnek joga van rá egészségügyi és pihenési megfontolásokból. Ostobaság lenne, ha hagynánk, hogy egyes személyek, vagy csapatok monopolizálják, élvezzék kizárólagosan egészségügyi és szellemi előnyeit, közben a tömegek biztosítsák erre a lehetőségeket, viseljék a közsport költségeit. Az a sok ezer ember, aki betölti a stadionok lelátóit, hogy onnan bámuljon, tapsoljon és nevessen, valójában azokkal a tömegekkel azonos, amelyek képtelenek arra, hogy maguk sportoljanak. Ezek gubbasztanak a stadionok padsoraiban, s tétlenül tapsolnak azoknak a bajnokoknak, akik elragadják tőlük a kezdeményezést, egyedül uralják a pályákat, s élnek mindazokkal a lehetőségekkel, melyeket a tömegek az ő számukra biztosítanak. A nyilvános stadionok lelátóit azért tervezték, hogy a tömegeket távol tartsák a pályáktól, vagyis hogy megakadályozzák, hogy a tömegek is hozzáférjenek a sportterekhez. A stadionok kiürülnek és leomlanak azon a napon, amikor a tömegek bevonúlnak és közösen sportolnak a stadionok és játékterek közepén, mert rájönnek hogy a sport nyilvános tevékenység, melyet gyakorolni kell és nem szemlélni. Egyébként még a jelenlegivel ellentétes helyzet is ésszerűbb lenne. t. i. az, hogy egy tehetetlen és közömbös kisebbség legyen a szemlélő.
A stadionok lelátói akkor fognak eltűnni, amikor nem lesz senki, aki odaülne. Azok az emberek, akik képtelenek arra, hogy hősies cselekedeteket vigyenek végbe az életben, akik nem ismerik a történelem eseményeit, akik képtelenek a jövőt elképzelni, akik komolytalanok az életben, azonosak azokkal a hétköznapi emberekkel, akik megtöltik a színházak és mozik széksorait, hogy szemléljék az élet eseményeit, s megtanulják, hogyan peregnek ezek. Olyanok ezek az emberek, mint a diákok, akik beülnek az iskolapadokba, mert tudatlanok, s ráadásul még analfabéták is.
Azoknak, akik maguk alakítják életüket, nincs szükségük arra, hogy a színpadon, vagy filmekben játszó színészek közvetítésével figyeljék, hogyan halad az élet. Ugyanígy azoknak a lovasoknak, akik maguk tartják lovuk gyeplőjét, nincs szükségük arra, hogy odaüljenek a lóversenypályák szélére. Ha mindenkinek lenne lova, nem lenne, aki csak nézne és tapsolna a versenyen. Az ülő nézők csak azok, akik képtelenek erre a tevékenységre, mert nem tudnak lovagolni.
Hasonlóképpen a beduinok sem érdeklődnek a színház és a mozi iránt, mert nagyon keményen és komolyan dolgoznak egész életükben. Komoly életet élnek, ezért a színjátszást kinevetik. A beduin társadalmak nem szemlélik a játékosokat, hanem kollektíven vesznek részt a szórakozásban és a játékban, mert ösztönösen szükségét érzik ezeknek, s minden külön magyarázgatás nélkül csinálják.
A különböző típusú ökölvívó és birkózó sportágak bizonyítják, hogy az ember még mindig nem szabadult meg a vadak viselkedésétől. Ezek csak akkor fognak megszűnni, ha az ember feljebb lép a civilizáció lépcsőjén. A pisztolypárbajokat és emberáldozatokat megszokott gyakorlatnak tekintették az emberi fejlődés egy adott korszakában. Ezek a vad szokások azonban már évszázadokkal ezelőtt megszűntek. Ma az ember már csak nevet ezen és sajnálja, hogy valaha ilyen dolgokat művelt. Ez lesz a sorsa az ökölvívásnak és a birkózásnak is néhány évtized, vagy évszázad múlva. A másoknál civilizáltabb és bölcsebb emberek azonban már most is képesek arra, hogy ettől a vad gyakorlattól megszabaduljanak, s azt se maguk ne folytassák, se másokat erre ne biztassanak.