Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közös történelmünk epizódjai

2011.11.24

Forrás: Deutsch Gábor, Egy munkácsi történet. Megjelent a Forrás c. időszaki kiadvány 2011 novemberi számában.

A Belzi rabbi, aki a bizonytalan lengyelországi helyzet miatt Magyarországon talált menedéket — különböző okok miatt több városban — az első világégés idején hálás szívvel megjegyezte, ha megint lesz Szánhedrin (Nagybíróság), abban jelentős számú magyarországi rabbi vesz majd részt, mert hosszan lehetne sorolni a kiemelkedő tudós rabbikat. Vác, Mád, Nagysimonyi, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Újfehértó, Kisvárda, Pest mind rendelkezett ilyen nagyságokkal. Munkácsról személyes okok miatt nem szólt, jóllehet igen sok ember véleménye szerint ott egy óriás tevékenykedett: Chájim Elózor Sapira.
A Kanadában élő Mojse Krausz, aki vagy munkacs-hires-rabbija.jpg20 évig minden ősszel a Kazinczy utcai nagy zsinagógában teljesített szolgálatot, a tanítványa volt. Csak annyit mondott: egy városban egy király kell, kettő nem fér el. Ez lehetett a két jeles rabbi ellentétének forrása, de — mint ahogy a tanítvány mondja — Ráv Sapira jóságos, megértő, emberséges ember volt. Ugyanakkor bölcs és jószívű. Erre egy példát idézett a sok közül az egykori növendék, Mojse Krausz, az eset fül- és szemtanúja.
Nagy ribillió rázta meg Csapot, ahol egy vehemens elnők (rasekol) és egy csendes, de nagy tudású rabbi élt. Tűz és víz. Nem jöttek ki egymással, illetve a rasekol a rabbival. Jesívát végzett ő is, és ezért a helyi lelkipásztor minden lépését megkérdőjelezte. Meg is hagyta háza népének, ha bármi kérdésük és sájlejuk van, hozzá forduljanak, mert ő helyesebben dönt, mint bárki más. Történt, hogy egy pénteki nap délelőttjén az elnök nem tartózkodott otthon, feleségének valami nem tetszett a már elkészített tyúkon, kérdéses volt, kóser-e vagy sem. Más lehetőség nem mutatkozott, elvitte a húst a rabbihoz, aki megnyugtatta, kóser. Amikor az asszony hazatért, a lélegzete is elállt, mert a férje ott volt az udvar közepén, meg kellett vallania, miért járt a rabbinál. A férfi rápillantott a tyúkra és ordítani kezdett: Erre mondta a rabbi, hogy kóser? Ez tréfli! Fogyasztani halálos vétek. Gyorsan keressék elő a metszőt, a sajchetet, ha a mikvéban (a fürdőben) van, húzzák ki a vízből, és hozzák ide. Fogjanak egy másik tyúkot, és ha levágták, aki él és mozog, lásson munkához, kopassza a tollát, sózza, kóserozza, sürget az idő. Ezt a húst tegyék jégre. Vasárnap beviszem a rabbival együtt Munkácsra — mondta. Döntsön ráv Sapira. Lássa meg mindenki, kinek van igaza és vonja le a megfelelő következtetést. Lázasan dolgozott a ház népe, elkészültek időre. A rabbi remélte, hogy lecsillapodnak a kedélyek sábeszkor, de csak időlegesnek bizonyult a béke.
munkacsi_zsinagoga.jpgVasárnap alig pitymallott, az elnök gyorsan elmondta a reggeli imát, befogta négy lovát a kocsi elé, maga mellé ültette a rabbit, a lovak közé vágott és irány Munkács. Porzott az út a kocsi nyomában. Megizzadtak a lovak, mire a városba értek. A munkácsi rabbi a könyvtárban ült a nagy tölgyfa asztal mellett és beszélgetett a rosjesívával, az iskolavezetővel, Icse Szánzerrel (a későbbi philadelphiai rabbival). Mojse Krausz, a jesíva hallgatója a létrán állt és a könyvek között válogatott. A csapi rasekol gábet és mindenkit félretolva a megszeppent csapi rabbit maga után húzva belépett a terembe. Az asztalra tette a tyúkot, mint valami bűnjelet. — Ez a sájle a kérdés. Rebelében. Én azt mondom, hogy a tyúk nem kóser. Ő, a tiszteletre méltó csapi rabbi azt állítja, hogy kóser... Mi az igazság? A munkácsi rebbe rápillantott a húsra, majd a diadalittas vádlóra, aztán az állásáért, családjáért, tekintélyéért reszkető rabbira, nem szólt semmit, 3 ujjával leszakított annyit a főtt húsból, amennyire már lehet áldást mondani, elmondta szótagolva a sehákolt és megette a falatot. Majd megtörölte a kezét s mély átéléssel recitálta az utóáldást. Kommentár nem kellett. Rasekol leforrázva állt, a csapi rabbi hálásan mosolygott. Jobbra-balra köszönve elhagyták a könyvtárat. Icse Szánzer vakarta a fejét. A rabbi kóser húst evett, ez nem vitás, de nem glatt kósert, mert kétely merült fel. Erre még nem volt példa. Ezt tiszteletteljesen, de megjegyez te. A rabbi az asztalra csapott egy jó nagyot — Mojse Krausz majd leesett ijedtében a létráról —‚ és felkiáltott: Az emberhús az kóser? Ez az elnök vagy kicsoda lenyelte volna a csapi rabbit szőröstül, bőröstül, családostul, hat gyermekével. Ez volt a tét. Ezt engedtem volna? Síri csend lett a válasz. Bizony, ilyen ember volt a mesterem! — sóhajtott Mojse Krausz, a most 90 éves kanadai kántor.