Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan tett rendet Nagy Lajos király Európában 1349-ben!

2011.08.30

(Részlet Villani Máté krónikájából. Forditotta Rácz Miklós 1909)

9. A Királyságban történt nagy változások okainak összefoglalása.

Bár elődünk krónikája már elbeszélte a Szicíliai-királyságban s a szoroson innen egészen a nevezett halandóság ideje tájáig történt változásokat, mindamellett tárgyunk megkívánja, hogy utóbb a mi időnkben bekövetkezett dolgoknak jobb megérthetése végett itt összegyűjtsünk, így némely előzményeket, melyek a súlyos válságok tárgyát s okát szolgáltatták. Róbert király jó lelkiismeretének mardosása következtében úgy egyezett meg az ő nemzetségéből való Károly Róbert magyar királlyal, hogy halála után a nevezett Károly fiaira, II. Károly elsőszülött fiának, Martell Károlynak unokáira, Szicília királyságának jogos örököseire szálljon vissza országa s az elbeszélt helyre állítást bizonyos feltételek alatt a nevezett Károly Róbert fiai s Károly Calabriai herceg úr, Róbert király fiának két leánya között kötendő házassági ígéretekkel erősítették meg. Róbert király maga mellett nevelte fel s Calabria hercegévé tette Károly Róbert fiát, Andrást, akinek a nevezett Károly első szülött leányát, Johannát, Róbert király unokáját kellett nőül adni, hogy halála után királyságának örököse lehessen. S a nevezett Johanna királynővel a jövendő eshetőségekre feltételeket rendeltek, hogy az esetben, ha nem lesznek gyermekeik, egyik kövesse a másikat, hogy a királyság örökösödése az unokák kezében maradjon. Amint halálának közeledtét látta, saját vérének szeretete annyira vitte, hogy oly hibákat követett el, melyek sok baj szülőokaivá lettek. Halála előtt ugyanis megköttette a házasságot az említett András herceg s nevezett unokája, Johanna között s az utóbbit királyi címmel ruházta fel. S a királyság valamennyi bárójával, királyi hercegével, hűbéresével s tisztviselőjével a nevezett Johanna királynőnek hűségi esküt tétetett, végrendeletében pedig meghagyta, hogy mihelyt András, Calabria hercege, a nevezett Johanna királynő férje 22 éves lesz, koronázzák Szicília királyságának királyává. Igy történt, hogy egy ilyen nagy fejedelemnek saját vére iránt való szeretetében elvakult elméje halála után az ifju királynőt nagy kincs s az ország birtokában, de megfontolt tanács híján hagyta hátra, parancsolója s úrnője volt egyik bárójának, a kinek, mint férjének, az ő urának kellett volna lennie. S így igazolódott be Salamon mondása, mely szerint az asszony az elsőség birtokában férjének ellenségévé lesz. A nevezett Johanna, amint az uralomban látta magát, fiatalos és hiú tanácsoson indulva, kevés becsülésben részesítette férjét, s az egész országot inkább szabados és hiú, mint erényes bőkezűséggel igazgatta és kormányozta: a hitvesi szeretet az úrnő becsvágya következtében, elvetemült s gonosz tanács hatása alatt nem követte a maga rendjét, hanem mindinkább a másik részre hajlott. S valóban azt beszélték, hogy valami gonosz mesterkedés következtében a királynő egészen elidegenedni látszott férje szerelmétől. Ez okozta, hogy a királyi házból valók és számos fiatal báró oly vakmerőségre vetemedtek s kevés tiszteletben részesítették leendő urukat. A nemeslelkű ifju a sértések s annak láttára, hogy alattvalói semmibe sem veszik, apránként neheztelni kezdett. S amint neje s bárói részéről különféle módon vett sérelmek nagyon felszaporodtak, fiatalos állhatatlanságában néhányszor fenyegető szavakat mondott nejének s báróinak, melyek az elmondott másféle körülményekkel együtt, amint megkoronáztatásának ideje közelgett, kegyetlen s erőszakos halálát idézték elő. Igy történt, hogy Lajos, Magyarország királya, az említett András bátyja, erős karral jött a Királyságba bosszút állani; senki sem állott neki ellent, sem a királyi hercegek, sem más bárók, kivéve Tarantói Lajos urat, aki anyja, a császárné s nevelője, a firenzei Acciaiuoli Miklós úr mesterkedésére nőül vette az említett Johanna királynőt. A fel mentvény megadása előtt — mivel harmadfokon unokahúga volt — a fiatal ember félt a királynő szobájába menni, úgyhogy említett nevelője bátorította s karonfogva titokban jegyezte el a nevezett asszonyt, a mit az elmondott házasságnak a Szentegyház részéről való nyílt diszpenzálása követett. Ez a Lajos úr egy ideig hozzálátott, hogy ellenálljon az említett magyar király személyes megjelenése előtt bejött hadának. A király megérkezésére azonban először Johanna királynő, utána Lajos úr bizonyos személyek menekülésén kívül rosszul fölszerelt gályákon sebtiben Toscanába futottak, utóbb pedig a Provence-ba mentek.

10. Hogyan végeztette ki a magyar király Aversában a Durazzói herceget.

Lajos, Magyarország királya, Aversába érkezte után megállapodott öccse halálának színhelyén. Az ország valamennyi bárója hódolva sietett látogatására, mint a trónörökösnek, az említett András herceg s Johanna királynő csecsemő-fiának, Martell Károlynak nagybátyjához és kormányzójához. A királyi hercegek, vagyis Róbert úr, Taranto hercege, testvére Fülöp úr, Károly úr, Durazzo hercege, aki Máriát, Johanna királynő húgát bírta nőül, testvéreivel, Lajos úrral s Róbert úrral, bizalommal Aversába mentek, hogy tiszteletüket tegyék az emlitett magyar királynál, ki tettetett és színlelt ünnepélyességgel fogadta őket s vele maradtak negyednapig. Amint Aversából nagy kísérettel, a maga népén kívül a királyi hercegekével s a királyságbeliekkel Nápoly felé indult, ő maga hátra maradt s ezt mondta a mellette lovagló Durazzói hercegnek: vezess oda, ahol öcsémet megölték. S mentegetőzéseire nem hallgatva, arra a helyre vezettette magát; az említett Durazzói herceg leszállt a nyereségből, már felismerte halálos helyzetét, a király így szólt hozzá: vérednek árulója mit cselekszel? S amint kicsinálták volt, oda vonszolták, ahol András herceget megfojtották. Egy hihetetlen kun fejét vette s két darabban a Gafo homokjára vetették, abba a kertbe s helyre, a hová András herceget dobták. Ugyanakkor elfogták a többi királyi herceget is s jó őrizet kíséretében a csecsemő Martell Károllyal együtt Magyarországba vitték őket. Ez a Károly kevéssel Magyarországba érkezte után meghalt. Róbert urat, Taranto hercegét, testvérét s unokatestvérét fogságra vetették s jó őrizet alatt tartották.

11. A Durazzói herceg halálának oka.

Ezt a Durazzói herceget nem találták részesnek András herceg halálában, mindazáltal, mint afféle nagyon ravasz ember, nem éppen a királyság rájaszállásának reménye nélkül nagybátyja, Pelagorga bíboros segélyével felmentést szerzett a pápától, a mivel négy nagy hittitkot sértett meg. Vagyis megsértette a végrendeletet s Róbert király s Martell Róbert magyar király között kötött egyezség rendjét, mely olykép intézkedett Mária úrnőnek, Johanna királynő húgának házasságáról, hogy bizonyos halálozási esetekben, vagy ha a királynőnek nem lenne gyermeke, a királyság öröksége megmaradjon Károly Róbertnek, Martell Károly leszármazottainak házában. Ezt a Máriát az említett herceg vette nőül. S az említett herceg s a többi királyiházbeliek erre nézve Krisztus testére esküt tettek le, s mégis felmentvényt nyert, hogy nőül vehesse unokahúgát, a mi nagyböjt idején történt. S bár András herceggel tartott és szeretetet mutatott iránta, mindamellett titkon hosszú időn át megakadályozta a szentszéknél megkoronáztatásának elrendelését. Ez a halogatás okozta átkozni való s testvérgyilkos halálát s ez volt az oka, hogy a magyar király kivégeztette őt. Ez a kivégzés s a királyi hercegek elfogása nagy rémületet keltett az egész országban. S a királyt nem annyira az ártatlan ifjú királyi hercegek elfogása, mint a Durazzói herceg kivégeztetése miatt kegyetlennek tartották.

12. Hogyan vonult be a magyar király Nápolyba.

Amint a magyar király a maga részéről bosszút állt s Nápolyban uralkodójukként fogadták, az egész országban tisztviselőket rendelt, rendezte az igazságszolgáltatást s a városok s tartományok látogatásához fogott. S valamennyi báróval hűségi esküt tétetett, unokaöccsének, Martell Károlynak. Az 1348-ik évben szinte az egész ország őt uralta, Amalfi erős hegyi várának kivételével Apuliában, melyet a királynő és Tarantói Lajos úr nevében tartottak. Ezt pedig 100 lo vas némettel olasz csapatok őrizték, a had s a vár kapitánya Lőrinc úr, a firenzei Acciaiuoli Miklós úr fia volt, egy nagylelkű s jó tekintetű ifjú lovag. Miután a nevezett király még senkit sem küldött Otranto vidékére, sem Calabriába, az ott lévő bírák a királynő nevében szolgáltattak igazságot s nem engedelmeskedtek a magyar királynak, ő pedig nem szorongatta a vidéket, mindazáltal semmiféle lázongás sem mutatkozott.

13. Hogyan látogatta meg a magyar király Apulia királyságát.

Ezidőtájt a Királyságban már mindenütt kezdetét vette a halandóság, mindamellett a király úton volt, hogy az ország városait meglátogassa. Volt az Abruzzókban, Apuliában, a fejedelemségben s a nevezett év áprilisában visszatért Nápolyba; ott már halva találta néhány báróját s meghallotta, hogy a Királyság néhány grófja s bárója összeesküdött ellene. Mindamellett, hogy nagyon bátor szívű volt, megfélelmedett némely emberének halálán s az általános halandóságon, úgy hogy nem tartotta időszerűnek gyanakvást mutatni s vizsgálatot indítani ama dolgokban, sőt bölcs mérséklettel teljes bizalmat mutatott a bárók irányában. Volt vele egy Currado Lupo nevű németországi báró. A király sokféle szolgálatában hűnek s merésznek találta őt s a Királyságban lévő 1200 német lovasát bízta reá. Egyik testvérét, a kinek Guelforte volt a neve, a nápolyi új kastélyba küldte ahol a királyi lak van, jókora kísérettel s jól felszerelve mindennemű élelmi cikkel, fegyverrel, ruhával s lábbelivel s rábízta e kastélyt, a Nápoly városa fölött lévő Santermot s a Castell’ del Uovot. A német Guernieri herceget pedig, akit a Királyságba menetekor 1500 sisakosával együtt zsoldjába fogadott volt, eltávolította a Királyságból, mert nem bízott benne s az említett Currado Lupot hagyta helytartójaként a nevezett királyság oltalmára; Guernieri herceg pedig elégedetlenkedve a királlyal szemben, német csapataival Campaniába vonult vissza.

14. Hogyan hagyta el a magyar király a Királyságot s tért vissza Magyarországba.

Miután a nevezett király a Királyság minden részében elrendezte a maga népét s városait s titokban éber vigyázatra intette helytartóit s várnagyait, anélkül, hogy a Királyságból távoznia kellene, rövid tartózkodás után elhagyta Nápolyt s Apuliába ment s az ottani városok s várkastélyok őrizetét a maga magyarjainak kezére bízva, Barletta kikötőjében egy gyönge gályát szereltetett fel, hirtelen anélkül, hogy a Királyságbeliek csak sejtették volna is, 1348 május végén csekély kísérettel hajóra szállt, a vízbe vágatta az evezőket s megállapodás nélkül épen és sértetlenül Szlavóniába érkezett, onnan pedig csekély lovas kísérettel Magyarországba ment. Ezen ily nagy királynak ily hirtelen távozását sokan esztelennek, könnyelműnek s nem okos elhatározásnak tartották és sokan gáncsolták érte. Mások azt mondták, hogy előrelátással s nagy értelemmel tette; a járványtól való félelmében határozta el lelkében a távozást, mert nem látta időszerűnek, hogy nyíltan lépjen fel a bárók ellen, akikről hallotta, hogy hívség dolgában rossz szándékkal vannak iránta, amint mondottuk volt s ajánlották a titkos és előkészített távozást.

16. Hogyan fájlalták a Királyság báróis népei a magyar király távozását.

A királyságbeli emberek s bárók a magyar király hirtelen távozásának hallatára nagyon elcsodálkoztak, mert semminemű jel sem mutatott a távozásra. Számos község és báró, akik szerették a Királyság békéjét, fájlalták a dolgot, mert mindamellett, hogy Magyarországon született s nevelkedett és sokan voltak vele abból a barbár nemzetből, igen nagy igazságosságot tartott s nem tűrte, hogy népe gyalázatot okozzon vagy bántalmazza a lakosságot, sőt igen szigorúan büntette őket s nem is valami súlyos vétségekért kegyetlen s borzasztó büntetéseket mért magyarjaira. Az utakat s közlekedést biztossá tette az egész országban. Feloszlatta a parasztok gyülekezeteit, melyekből régi szokás szerint nagy rabló bandák alakultak, melyek kapitányaik alatt nyugtalanították a vidéket s utakat, minek következtében a lakosság nyugalmasnak és szilárdnak tartotta az állapotokat s békés időkre számított. Némely más engedetlen báró s nápolyi nemesember a Durazzói herceg halála, a nagyon népszerű királyi hercegek elfogatása miatt s még azért is, mert a király nem valami nagyon becsülte meg őket, rosszakarói voltak s örvendtek távozásán. A többiek azonban nagyon sajnálkoztak rajta s úgy tartották, hogy a Királyság rossz állapotban sorsára marad s féltek, nehogy az András király halálával elkővetett bűn, a lakosság túlságos nyugalmában felhalmozódott bűnök súlya, feles bősége, melyben elfordultak Istentől, büntetést és szigorúbb fegyelmet ne hozzon rájuk s meg ne fossza őket ama javaktól, melyek vétkes hálátlanságukat okozták, a mi meg is történt, amint tárgyalásunk folyamán el fogjuk mondani.

17. Mint viselkedett népe a király távozása után.

A magyar királynak a Ki rályságból való távozása után a jó kapitányok alatt álló német s magyar lovasság a velük lévő toszkán gyalogcsapatokkal együtt csendesen viselkedtek, s nem háborgatták a lakosságot. Egyik nép egyetértett a másikkal s valamennyien Currado Lupo úrnak engedelmeskedtek, akit a király helytartójául hagyott volt, s aki igazságot szolgáltatott, ahol szükség volt rá. A királyságbeliek, mindamellett, hogy úgy látták, hogy gyönge uralom alatt vannak, nem mertek az idegenek ellen mozgolódni, bár éppen nem tartották jónak az állapotokat. Azok a bárók pedig, akik nem szerették a magyar királyt, a királynőnek s Lajos úrnak a Királyságba való visszatérését óhajtották. Nápoly községe a Capova [Capua] és Nido nemeseivel együtt egyértelemmel ugyanígy határoztak; s a Provence-ba küldtek azon üzenettel, hogy rögtön térjenek vissza a Királyságba, jelenjenek meg Nápolyban, ahol tisztelettel fogják őket fogadni; utaltak a lakosságnak a németek s magyarok uralmával való elégületlenségére s hogy segítségükkel rövid idő alatt az ország uraivá lesznek. Hozzá tették, hogy a magyar s német zsoldosok nagyon elkeseredtek azon, hogy a magyar király nem küldött pénzt fizetésükre, a miért nagyon elégületlenek vele szemben s hogy Guernieri herceg Campaniában állomásozó csapataival kész lenne a magyar király népe ellen a királynőhöz s Lajos úrhoz állani, a menyiben zsoldjukba akarnák őt fogadni; a maga s csapatai részéről hű támogatást ígér a Királyság visszaszerzésében.

18. Hogyan ismertette el magát Lajos Úr a pápa által királynak s küldött a Királyságba.

Lajos úr, mint Johanna királynő férje s nem mint király tartózkodott a pápa udvarában s amint elhatározta, hogy visszatér a Királyságba, szükségét érezte a királyi címnek: azért, hogy az ország ügyeinek a királynővel együtt való idézésében, a maga s a királynő nevében folytatott levelezésében eltérő címet ne kelljen használni; mivelhogy a szentegyház még nem határozta el, hogy Szicília királyává teszi, egy más ország királyi címét vette fel, mely nem volt az övé s kilátása sem volt rá, hogy az övé legyen s attól fogva ilyen címzéssel kezdték írni a leveleket: LUDOVICUS ET JO HANNA DEI GRATIA REX ET REGINA HIERUSALEM ET CICILIAE.

S attól kezdve Lajos urat királynak nevezték. Amint a nevezett Lajos király s Johanna királynő bátorítást nyertek a Királyságba való visszatérésre, amint mondva volt, halogatás nélkül a kivitelhez láttak. Pénz szűkében lévén, segélyt kértek a pápától s a bíborosoktól, de nem nyerhették meg. Ekkor szükségbol 30.000 aranyforinton eladta az egyháznak a királynőnek Avignon városa fölött való fennhatósági jogát. E mellett is felszólították a bárókat, községeket, főpapokat s a szorongó szükségben adományokat gyűjtöttek mindenfelől. S nagy kínnal felszereltek 10 genovai gályát s kifizették őket négyhónapra. E közben Lajos király teljhatalommal maga előtt a Királyságba küldte nevelőjét, a firenzei Acciaiuoli Miklóst, aki ura terveire nézve kedvezőnek találta a helyeztet s rögtön fölbérelte Guernieri herceget a Campaniában állomásozó 1200 főnyi sisakos német csapatával együtt. Amint mindent elrendezett, sürgető felhívást intézett a királyhoz s királynohöz, hogy haladék nélkül jöjjenek Nápolyba gályáikkal, mert ha személyesen az országban lesznek, Isten s a királyság báróinak segélyével, akik óhajtják visszatérésüket, a nápolyiak s a Guernieri herceg segélyével, akit jó csapataival együtt ő fo gadott fel, meg gályáikkal békés úton a Királyság birtokába jutnak s nem hitte, hogy a magyar király népe valamit tehetne az ellen, úgy hogy rövidesen mindent uralmuk alá hajthatnak.

19. Hogyan tértek vissza a király s királynő az országba.

Ez újságok hallatára a király s a királynő a Provence-ban összeszedhető bárókkal s a maguk cselédségével Marseille-ben hirtelen a fent említett 10 genovai gályára szedelőzködtek. Az idő kedvező volt az utazásra, pár nap alatt épen és sértetlenül a nevezett év augusztus végén Nápoly alá érkeztek. De mivel a nápolyi erődök, az Uovo, a Sanerno kastélya, a kikötő s a Tenzana a magyar király népének hatalma s őrizete alatt voltak, nem köthettek ki sem a kikötőben, sem azon a tájon, hanem Nápolyon túl a Santa Maria del Carmino fölött a Guicciardini-híd felé szálltak partra; a király s királynő a Mi Asszonyunk egyházába mentek, hogy ott várják be a bárókat s Nápoly községét, hogy azok bevezessék őket a városba.

20. A király s királynő ünnepélyes bevonulása Nápolyba.

A király s királynő jövetelére várakozó s lovasságukkal Nápolyba gyűlt bárók fejei voltak: a San Severinoiak, a Balzo-házbeliek, a tengernagy Montescheggioso grófja, a Stendardok, Santo Agnolo grófja, a Raonessa-házbeliek, a Catanzanaok s mások. Sok lóval, gazdag felszereléssel, előkelő öltözetben s fegyverzetben, egyenruhás csatlósaikkal, a nápolyi nemesek is a magukéival, pompás készletekkel lóháton s gyalog megindultak a Carmino felé, hogy a királyt s ki rálynőt nagy vigasság között Nápolyba vezessék. Az akkortájt Nápolyban tartózkodott firenzei, sienai és luccai kereskedők egy része, a genovaiak s provence-iak meg más idegenek, nemzetek szerint csoportosulva gazdag bársony, selyem s gyapjúöltözetben, mindenféle hangszerekkel erőltetett és színlelt ünnepélyességgel a király s a királynő elébe mentek. Amint hozzájuk értek, minden egyes csoport tiszteletét tette előttük, előkészítették a nemes paripákat s lóra ültek a bárók kísérete mellett gazdag aranyos selyemmennyezet alatt, előttük számos fegyveres csapat, elől a király, ő előtte Guernieri herceg ment németjeivel, ki félrehárítva a népet, mondá: kiáltsátok, hogy éljen az uralkodó! S azt is kiáltották, a mely elnevezés sokaknak fel is tűnt, mivel ez a cím új volt előttük s mert nem mondták, hogy éljen a király s jog szerint abban az időszakban nem is mondhatták. Ilyen ünnepélyességgel vitték be őket Nápolyba. S mivel valamennyi királyi lak az ellenség hatalmában volt, a Capova fölött az Arcoban, az Aiutorio úr házaiban szállásolták előket. Utána hasonló ünnepélyességgel hozták be a királynét. A nép, mely bár eröltetve, részt vett az ünnepélyen, mindazáltal belátta, hogy miután a magyar királynak, annyi városa s vára van a Királyságban s oly jó hadi népe alkotja az őrizetet, hogy Lajos királynak s Johanna királynőnek ez a visszatérése inkább a háborúra s nagy költségre való kilátást, az ország, a kereskedelem s az idegenek pusztulását, mint a béke kezdetét jelenti, amint később be is következett. (…)