Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hihető tudomány

2012.04.20

Amikor a ki tudja éppen hányadik honfoglalás zajlik kis Kárpát-medencénkben (a történészek még pár-ezer évig rágódhatnak rajta), azt bizonyosan állíthatjuk, hogy ezek az alkalmak mindig hatalmas történelmi határkövek voltak. Egy régi világ eltűnőben – amikor az új még csak a fejekben van. Ez történhet teljes összeomlással (lásd pl. a Római Birodalom pusztulása), vagy pedig szervezetten és a kontinuitást fenntartva – ahogyan Árpádék tették.
A különböző népeket összefogó hatalom csak két úton járhat: vagy erőszakkal (uszítással, ellenségeskedés szításával), vagy befogadással - vagyis egymástól való kölcsönös tanulással - szervezheti meg a birodalmát.

Ma sincs ez másképp. Mi már ezer éve tudjuk: “egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és romlandó”. (Intelmek)

Tegnap vetítette a TV az Allah minden napján szaladnak a lovak  című dokumentumfilmet, a hazánkba költözött mohamedánokról. Ez a harmadik ilyen "nagyobb hullám" az utóbbi ezer évben: először Árpádékkal jöttek be izmaeliták és böszörmények (is), majd a “Gül-Baba” nemzedéke idején maradtak és házasodtak be sokan. (Hogy miért is jöttek ide a XV. században annyian, azt majd a vatikáni könyvtárak megnyitása után megtudhatjuk). Nekik köszönhetünk egyébként rengeteg haszonnövényt, gesztenyét, rózsát, “görögdinnyét” ...

A “mi országunk” már – legalább ezer éve – bizonyítottan befogadó országot épít. Korábban befogadottakkal (és beilleszkedettekkel!) együtt. Szabadság harcainkban is – nem véletlenül - rengeteg nemzet fia áldozta életét. Lásd pl. 1848. Ezért is volt mindig a megrettent élősködők szörnyű megtorlása… (Nehogy a szellem kiszabaduljon a palackból!)

Erről - és hogy most egy újabb történelmi határkőhöz érkeztünk - tanúskodnak az egyre szaporodó “magyar” Buddhista közösségek is. (De említhetnénk a kínaiakat, hollandokat, japánokat stb. stb.)

Kelet és Nyugat – az igazi szellem és tudomány - itt lép újra frigyre, itt üli nászát a Kárpát medencében!

O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O

Forrás: http://buddhizmusma.blogspot.com/2008/03/ahol-buddhizmus-s-tudomny-tallkozik.html

Az utóbbi időben egyre többet merengek azon, miért gondolják oly sokan – „laikusok” és tudósok egyaránt - hogy a tudomány és a spiritualitás között kibékíthetetlen ellentét húzódik? Tény, hogy a tudományok által vizsgált dolgokról elmondható, hogy érzékszerveinkkel tapasztalhatóak, vagy valamilyen ember alkotta műszerrel mérhetőek, s így kétségeket kizáróan bizonyítható létezésük. „Működésük” logikusan követhető, rendszerbe illeszthető, osztályozható. Minden tudománynak megvan a saját „szabályrendszere”, ami az évtizedek, évszázadok, évezredek múlásával is megmarad, legfeljebb kisebb korrekcióra szorul, de biztos alapot nyújt a további fejlődésnek. Vagy mégsem? Ha az emberemlékezetben kutakodunk, láthatjuk, hogy sokszor futott zsákutcába egy-egy kutatás, illetve egy-egy tudományosan bizonyítottnak tekintett tézis megdőlt, újabb kaput nyitva a további vizsgálódásoknak.

Említést illik tennem azokról a tudományos kutatási eredményekről is, amelyek – valamilyen okból - nem nyerték el a tudományos közvélemény elismerését, tetszését, és bár szintén ezernyi bizonyítékkal alátámasztható hitelességük, a tudomány mércéjével mérve mégsem váltak hitelessé. Erre egy kiváló példa a Germán Medicina néven ismertté vált gyógyítási metódus, mely Dr. Ryke Geerd Hamer belgyógyász szakorvos és teológus nevéhez fűződik. Hamer saját rákos megbetegedése kapcsán kezdett el foglalkozni a betegséget kiváltó okok felkutatásával, s ehhez tisztán tudományos módszereket alkalmazott, a végeredményben pedig nem volt helye a feltételezéseknek, sejtéseknek, kétségeknek. Dióhéjba foglalva Hamer kutatási eredményeit; megállapította, hogy minden egyes betegség kiváltó oka valamilyen „sokkélmény”, súlyos érzelmi megrázkódtatás, melynek következtében az agyban egy „becsapódási pont” keletkezik. Az agynak ezen a területén sejtleválás figyelhető meg, mely agyi CT segítségével is pontosan kimutatható. Attól függően, hogy mely agyterületet érte ez a „trauma”, az agyterülethez tartozó szervben beindul egy betegséget generáló folyamat; az agyból a szervhez érkező elektromos impulzusok hatására a szervben vagy „sejtburjánzás” indul (daganat képződik), vagy sejtcsökkenés figyelhető meg, vagy pedig funkciós zavarok jelennek meg az adott szervben. Azonban ez a folyamat nem az élet ellen, hanem éppen az életben maradásért történik (ez a folyamat lényegében az érzéseink fizikai szinten is megnyilvánuló feldolgozásának folyamata), és ha tudjuk, hogy a folyamat miért és miként zajlik le, meggyógyulhatunk. Az agy tehát nem más, mint a lelkünk által megélt érzéseink, élményeink, gondolataink „adóvevője”, mely a lélek általi impulzusokat lefordítja az anyagi valónkba, és továbbítja a megfelelő szervek, szövetek, sejtek részére.

Hamer doktor több ezernyi esettanulmánnyal (és gyógyult pácienssel) igazolta állításainak valósságát, azonban ez nem hatotta meg az orvostudomány világát. Többszöri kérésére (valamint két bírósági végzés ellenére) sem voltak hajlandóak ellenőrizni a tudományos alapokat, végül Hamert eltiltották praxisától, és börtönbe juttatták koholt vádakkal.

De ez csak egy példa, miként is viszonyul a tudományos világ azon tudományos felfedezésekhez, melynek már túl sok köze van egy mindenki számára nyilvánvaló, ugyanakkor „megfoghatatlan” részünkhöz is, és bizonyos érdekkörök számára kedvezőtlen következményekkel járhat, lévén igencsak feleslegessé teszi a gyógyszeripar jelenlegi mértékű vegyszergyártását (gyógyszernek ugyanis nem tudom tekinteni a gyógyszergyárakból kikerülő szerek jelentős részét…).

De hogy ne kanyarodjak el túlzottan a címben megjelölt témától, a tudomány és a spiritualitás látszólagos ellentmondásait próbálom feloldani Balogh Béla A végső valóság című könyve nyomán. (Mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, mert teljesen közérthető módon világit rá a spirituális világ létezésére, és tulajdonságaira.)

Az egyik probléma, ami sokakban felmerül, hogy a spirituális tudás egy „mérésen kívül” eső tudomány, ugyanis nem lehet megmérni az érzéseinket, gondolatainkat, valami emberi kéz által megteremtett tárgy segítségével. Pedig milyen jó is lenne, ha mérni lehetne valami csodakütyü segítségével, ki mennyire képes szeretni, mennyire boldog, mennyire lelkes, vagy éppen őszinte. Biztosan sok cégvezető alkalmazná ezt a készüléket, mert jaj lenne annak a kollégának, aki nem szereti eléggé a főnökét… Viccet félre téve biztos vagyok benne, hogy sokakat foglalkoztathat: milyen bizonyíték létezik a lélek és szellem létezésére?

A pszichológia, ami tudományként nem is oly régóta elfogadott kutatási terület, szintén akadályokba ütközne, ha valamiféle konkrét meghatározást kellene adjon magáról a lélekről. „A Pszichológiai Lexikon megfogalmazásában a lélek gyűjtőfogalom, amellyel a növény, az állat és az ember életfolyamatainak hordozóját illetjük, a nem testi lényeg megnyilvánulási formájának és az ember viselkedésmódjainak összessége, átvitt értelemben a bensőség forrása. A modern pszichológia a lélek fogalmát a különböző viselkedésmódok egyfajta középpontjának értelmében használja.”

(forrás: http://www.lelekter.net/index.php/lelek)

A lélek meghatározása azért is nehéz szavakkal, mert a lélek maga egy sokkal magasabb rezgésű részünk, mint a hangképző szerveink. S hogy miért is jövök én folyton a rezgésekkel, illetve miért lehet sok spirituális oldalon rezgésekről olvasni, arra próbálok Balogh segítségével rávilágítani.

Minden anyagot atomok építenek fel, az atomok pedig különböző (általunk ismert és talán még nem ismert) szubatomi részecskékből (pl, proton, neutron, elektron, pozitrínó, neutrínó stb.) állnak. Az anyag tulajdonságait tehát az őt felépítő apró kis részecskék tulajdonságai, valamint egymáshoz való viszonyuk fogja meghatározni. Mai tudásunk szerint megállapítást nyert, hogy az elektron hullámtermészetű, ugyanakkor anyagtermészetű is (ez csupán attól függ, miként, milyen szempontból vizsgáljuk). Ha hullámtermészetét vizsgáljuk, állóhullámnak tekinthető, azonban egy igen különleges állóhullám: rezgését egyelőre semmilyen módon nem tudjuk megállítani. S hogy ennek miért is van jelentősége? Képzeljük el egy gitár húrját, mely mindkét végén rögzített. Ha megpendítjük, egy darabig rezegni fog (állóhullámként), egészen addig, amíg az általunk befektetett energia tart. Az elektronokat (minden egyes elektront a világunkban) tehát valamilyen forrás folyamatosan táplálja energiával, ami egyelőre az energia-megmaradás törvénye szerint értelmezhetetlen egy „zárt” rendszerben.

De gondolkodjunk másként. A hangokról is jól tudjuk, hogy fülünk csak bizonyos frekvencia felfogására képes, hallószervünk sajátossága miatt. De jól tudjuk, hogy ettől függetlenül léteznek a mi hallási tartományainkon kívül eső (alacsonyabb és magasabb) frekvenciájú hangok is, amiket pl. a denevérek vagy a delfinek könnyen meghallanak és értelmezni is tudják. Tehát attól, hogy valamit mi nem tudunk az érzékszerveinkkel érzékelni, még létezhet. Ha a szolmizációs hangokra gondolunk, mindenki számára igen hamar átlátható, hogy több oktáv követheti egymást. Vannak, amiket képesek vagyunk kiénekelni és meg is hallani, de vannak, amiket már nem, de ez nem azt jelenti, hogy azok a hangok ne léteznének.

Amit mi anyagnak érzékelünk (s minderre azért leszünk képesek, mert annak az anyagnak a „rezgési tartománya” a mi érzékszerveink „rezgési tartományába” esik), nagy valószínűséggel létezik „egy oktávval feljebbi” rezgési szinten is, amit a mi érzékszerveink már nem képesek felfogni, de a „belső látásunkkal” és „belső hallásunkkal” viszont képesek vagyunk érzékelni ezt a világot is.

Gondolataink, érzéseink sokszor motiválnak minket cselekedetekre, mégsem tudjuk ezeket a motiváló tényezőket megmérni, összegyűjteni valamibe, vagy egyáltalán pontosan meghatározni, hogy hol is képződnek ezek az élmények. Ha valaki azt gondolja, hogy az agyban, vagy a hormonrendszerünkben lezajló biokémiai folyamatok eredményei, ki kell ábrándítanom. Az agyunkban illetve bárhol a szervezetünkben keletkező kimutatható fizikai, kémiai, biológiai változások ugyanis csupán következményei az érzéseinknek, gondolatainknak. Azt meg tudjuk mérni, hogy az agyunk milyen elektromágneses hullámokat fejleszt, vagy épp mekkora hőt termel, miközben egy sakkpartit játszunk, de nem az agyunkban születnek meg a motiváló gondolatok illetve érzések. Már csak azért sem, mert az agy, mint szerv, valamint a gondolat, mint megélés különböző energiaszintű. Mivel alacsonyabb energia önmagában nem képes magasabb energiaszintű rezgést létrehozni, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gondolataink, mint a fizikai testünknél sokkal magasabb energiájú, finomabb rezgések alakítják ki mindazt az anyagi világot, amiben élünk. A Forrásenergia, mely az elektronokat folyamatosan mozgásban tartja, tehát a gondolati világunkból származik, így vagyunk képesek megteremteni az egész általunk érzékelhető anyagi világot. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy azok a spirituális tanítók, akik a tudatosság magas szintjére léptek, képesek akár saját biológiai folyamataikat is jelentősen befolyásolni (pl. megnövelni a testhőmérsékletüket vagy éppen lelassítani az anyagcsere folyamataikat), mert ők pontosan tisztában vannak az igazi lényük képességeivel, és használni is készek azt.

Az első részben szó esett arról, mekkora jelentősége van a rezgéseknek, s miként képzelhető el a „láthatatlan világ” tudományos szemmel. Álljon most itt egy „kivonat” egy buddhista szellemiségű weboldalról származó cikkből, mely tovább görgeti a gondolatsort. Fogadjátok mély szeretettel. Eddig a buddhizmus és a tudomány kizárólag Dharamszalában, a Dalai Láma szobájában találkozott. Néhány évvel ezelőtt azonban megnyitotta kapuit a közönség előtt a Tudat és Élet Intézmény, így már minden érdeklődő részese lehet az izgalmas párbeszédnek. 2003. szeptember 13-án került sor az első nyilvános párbeszédre a Dalai Láma és vezető amerikai pszichológusok és agykutatók között. Az eseményt Bostonban, a MIT-en (Massachusetts Institute of Technology) rendezték meg. A pszichológia főként az emberi természet kóros eseteit vizsgálja, és a tudatban megjelenő problémákat tárja fel. A buddhizmus viszont a tudat legmagasabb szintű működésére koncentrál mind a meditációs gyakorlatban, mind a dharma tanulmányozásában. A buddhizmus és a tudomány összekapcsolódása révén a pszichológusok kezdik felismerni, hogy a buddhizmusnak létezik egyfajta biológiai vonatkozása is. A buddhizmus a boldogság tudománya. Erre példaként szolgálnak a Wisconsin-Madison-Egyetemen folytatott, Richard Davidson által vezetett kutatások.

A vizsgálatokban kimutatták, hogy az agyban, a boldogságért és jó közérzetért felelős terület folyamatosan növekszik azoknál az embereknél, akik naponta meditálnak, a „tapasztalt” vagy „profi” meditálók esetében pedig meghaladja az egyébként maximális értéket.

Pontosabb mennyiségi meghatározás hiányában a tudósok azokat az embereket nevezik „tapasztalt” vagy „profi” meditálóknak, akik eddig minimum 10000 órát meditáltak. Ugyanakkor az is nagyon érdekes, hogy az új meditálók agyában is már hat hét elteltével észlelhető volt a változás. Tehát – most először – szilárd, tapasztalaton alapuló bizonyítékunk van arról, hogy a meditáció hatással van az agyban található neurobiológiai mintákra.

Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak, akik szerint a felfedezés felfordíthatja a tudományt. A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás közötti azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy három méterre vagy tízmilliárd kilométerre vannak-e egymástól. A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban. Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében. Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kíséreltek elvégzésére ösztönözték.

David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram. Bohm következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is az a hologram. Ezeket a háromdimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy háromdimenziós képe. A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják, és lézerrel világítják meg, mindkét fél a teljes képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza. A „teljes egész a részletekben” – megközelítéssel teljesen új utak nyílnak meg a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út. A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez. Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valamilyen titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió. A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál. Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük. Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, a nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre. Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzelfoghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat nem érzékeljük úgy, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot. A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió. A világegyetemnek ezen fantomszerű viselkedése mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, ez azt is jelenti, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg.

Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra. A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a háromdimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek. Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem.

Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy holografikus lehet a valóság. Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek. A múlt század húszas éveiben Karé Lashley rendkívüli jelentőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban azonban senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a „teljes egész a részletekben” jelenséget. Pribram a hatvanas években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár. Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az emberi agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint egy átlagos emberélet során az agy tízmilliárd bitnyi információt ment el. Ez az Encyclopedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse.

Pribram holografikus agy modelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm relativitás elméletével. A világ megfogható képe így másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet frekvenciák holografikus kavalkádja lesz, amiből csupán néhány fontos frekvencia választódik ki, és az érzékszervek jeleként értelmeződik. Mindeközben az objektív valóság azonban teljesen elsikkad. A keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozgunk a fizikai világban, valójában vevőkészülékek vagyunk a frekvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.

Bohm és Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikusparadigma-ként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet tudományosan eddig le nem írható rejtélyek megoldására, vagy a parapszichológiai jelenségek átértékelésére, amelyek ezáltal a természet részeként értelmezhetővé válhatnak. A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy. Bohm és Pribram egyaránt emlékeztet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be.

O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O