Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hiábavaló prédikálás?

2014.10.17

A sokat vitatott Prédikátor könyve[1] végigmegy az emberi élet mozzanatain, és sorra mindről megállapítja, hogy „minden csak hiábavalóság, hiábavaló szélkergetés”. Úgyis egyforma vége van bölcsnek és butának, jónak és gonosznak, hatalmasnak és szegénynek. Ugyanakkor azonban egy örök és változatlan világra is felhívja a figyelmet: “A mi volt, ugyancsak az, a mi lesz, a mi történt, ugyancsak az, a mi történni fog; s nincs semmi új a nap alatt.”(1.9)

 
Hogy mennyire forradalmi gondolatok ezek így együtt, az abból is érzékelhető, hogy több mint 2000 (!) évvel leírásuk után Giordano Brunot hasonló gondolatokért ítélték el, aki Wittenbergben 1588. március 8.-án ezt írta:
 
Quid est quod est?                         Mi az, ami van?
Ipsum quod fuit.                             Az, ami volt
Quid est quod fuit?                         Mi az, ami volt?
Ipsum quod est.                             Az, ami van.
Nihil sub sole novum.                      Nincs új a nap alatt.

 
(Nolai Giordano Bruno. Fordította Koppány Márton)
 
Rajtunk csak annyi állna ezek után, hogy tudunk-e jó képet vágni ehhez az egészhez?!? A Kohelet írója így foglalja össze (9.7-9):
 
„Azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedeteid! A te ruháid mindenkor legyenek fehérek, és az olaj a te fejedről el ne fogyatkozzék. (…)
Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket Isten adott néked a nap alatt, …; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, mellyel munkálódol a nap alatt.”[2]
 
Csak látszólagos tehát a Kohelet nihilizmusa! Valójában azzal, hogy kendőzetlenül feltárja a létező valóság természetét, a lehetőségeinkre hívja fel a figyelmet: a cselekedeteket, és így a házaséletet is előbbre helyezi, mint a tudás végtelen hajszolását. Ne feledjük: az első emberpárnak is ez okozta a vesztét. Mármint nem a házasélet – hanem a túlzott tudásvágy. A lét értelmén való elmélkedése során a Prédikátor következetesen párhuzamba állítja az emberi mulandóságot a világ örökkévalóságával, aminek a törvényei azonban tudatunk elől rejtve vannak[3]!
Lírai eszközökkel ugyanerről így ír József Attila Eszmélet c. versében (1934)
 
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
 
A ráció, az önmagához is őszinte és belátó emberi elme számára a világ tagadhatatlanul duális: egyrészt vannak az érthető, felfedezhető, megismerhető dolgok, másrészt mindig van, ami a mindenkori tudásunkon kívüli. Vannak a praktikus ismeretek, és vannak misztikus, mai szóhasználattal ezoterikus dolgok. Nevezhetjük ez utóbbit tudatfelettinek, vagy mysterium tremendumnak– a rettenetes titkok birodalmának is. Más közelítésben beszélhetünk kinyilatkoztatott tudásról, és olyanról, amiket elfed előlünk az Örökké-való. Ez lehet a “tiltott gyümölcs” szimbóluma.
 
Mindig volt, van és jó eséllyel lesz is tudatunk számára felfoghatatlan része a valóságnak, ami az idő vonatkozásában is igaz! A rendelt idő felfoghatatlan – míg életünket stopperrel mérhetjük. Egyik nemzedék jön, másik megy, de a föld mindörökké megmarad (1,4). A nap, a hold és a csillagok egy végtelen idődimenzióban teszik a dolgukat, míg az ember egy véges idő (és tudás) keretein belül. A Kohelet könyvének írója tökéletesen tudatában volt ennek a kettős időnek, külön szavakat (zmán és ét) használ ezekre (3.1):
„Mindennek megvan a maga kora és ideje minden dolog számára az ég alatt”
לכל זמן ועת לכל¯חפץ תחת השמים(Lekól zmán veét lekól héfec táhát há sámáim)
Hogy egyértelmű legyen milyen “időkről” beszél állandóan a Prédikátor, abban az etimológia segít: A zmán(זמן) gyökből képezi ugyanis a héber a zmáni (זמני) “ideiglenes” fogalmát, míg az ét-ből (עת) az átid (עתיד) “jövő” kifejezést. (V.ö.: múlandó és örök!)
 
De az ókori görög gondolkodók is két idő-fogalmat ismertek: Kronosz-t és Kairosz-t! Számukra a csillagok járása maga az istenek harca, és mindez Kronosz örök (idő)birodalmában zajlik. Míg az emberélet tulajdonképpen Kairosz rövidröptű szárnyalása. Vagyis elődeink még abban az egyértelmű tudatban éltek, hogy két időt élünk egyszerre – amennyiben a “belénk lehelt lélek” az örök időben, addig fizikai testünk átmeneti időben létezik. Amióta alkotók és művészek vannak, azóta e két “dimenzió” között keresik az utat az ember számára, hogy ti. “ki viszi át a szerelmet a túlsó partra?” Nem valószínű tehát, hogy ez a könyv egy vénember siránkozása lenne csupán (aminek sokan tartják), az emberi élet végső kérdésein való ilyetén elmélkedés. Sőt! Amíg egyetlen hajszálat sem képes a tudomány az ő atomjaiból összerakni, addig
 
az elménket vagyunk kénytelenek kifésülni, megregulázni!
 
Déry Tíbor szavaival: Gondolkodni annyi, mint következetesen elkerülni minden felesleges (hiábavaló!) gondolatot[4].
 
A Prédikátor azonban tovább lép mindezeken, a meddő siránkozáson, az öncélú filozófián is, és a végén egy további gondolatmenettel társadalmi programot is ad:
 
„Amazokon felül, fiam, óvakodjál! A sok könyvcsinálásnak nincsen vége, és a sok tanulás testnek kifárasztása. A dolognak végén az egész így értendő: Az Istent féljed, és parancsolatait őrizd meg, mert ez az egész ember.” (12.12-13)
 
Hiábavaló minden szószaporítás: ezek szerint csak félemberek vagyunk, ha az örök világ urának örök törvényeit nem követjük!! Abbahagyhatjuk a tyúk vagy a tojás?, evolúció vagy entrópia?, és hasonló kérdések végtelen boncolgatását.
 
Az emberiség számára igazi kozmikus állandó ezek szerint az univerzális, vagyis örök értékekre alapozott erkölcsi törvény[5] lehet csak! Ettől függ minden égen és földön: tetteink következményeit nem csak mi, de még a természet is viseli! Mert
 
“Ha törvényeim szerint jártok, és parancsolataimat megőrzitek és megteszitek azokat, akkor megadom az esőzésteket a maga idejében… ” (3Móz. 26.3)
 
A maga idejében! בעתם(beitám) Vagyis minden (örök) időben tőlünk függ, a föld, az eső, a termés, a jóllakás és a béke kérdése! Betartjuk-e az örök értékekre alapozott erkölcsi parancsokat!? Mert
 
ha nem teszitek meg nekem… ואם¯לא תשמעו לי(veim ló tismu li…) (3Móz. 26.14) Hadd ne soroljam a következményeket… Van tapasztalatunk, már elég!
 
Nem mai tehát az a megállapítás, hogy a világ erkölcsi rendjének megtagadása általános pusztuláshoz vezet. A “legnagyobb magyar” mondta parlamenti beszédében:
 
„Minden országnak támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, mely ha megvész,
Róma ledől s rabigába görnyed.” [6];
 
Talán a haszidizmus valósította meg leginkább a Kohelet – valljuk be - nem könnyen érthető szellemiségét, amikor a tevékenységet és az életvidámságot helyezte előtérbe a mindennapi emberi kapcsolatokban – ugyanakkor bizonyos feltételekkel a misztika és a kabbala művelését is beemelte gyakorlatába (az arra hivatottak számára)!
 
Összefoglalva: A könyv 12 fejezete egy utat jár be, és bár látszólag ugyanoda érkezik, mint ahonnan elindult (akár a csillagok 12 hónap alatt!) – ez az út azonban mégsem hiábavaló. Eközben ugyanis az ember tudatára ébredhet földi sorsának, de egyúttal nagyságának is! Mivel éppen múlandó élete folyamán beláthatja, hogy tudása és ideje ugyan véges, de eközben egy “végtelen nagy Úr” vendégszeretetét is élvezheti ajándék gyanánt! Ahogyan erről a már “prédikátori” korba lépő Kosztolányi Dezső írt Hajnali részegség c. versében:
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.
 
A Prédikátor üzenete – ha úgy tetszik -, az örök keresők és utódok számára továbbadott manna. Már azoknak, akik időben élni tudnak vele - a szellemi sivatagban való hosszú bolyongás idején.
 
Mert, mindennek megvan a maga ideje égen és földön
 
 
[1] A Kohelet szó nőnemű és etimológiája szerint “gyülekező”, gyülekezetben előadó lehet a jelentése. Görögül eclesiastes, ebből terjedt el a Prédikátor kifejezés.
[2] Károli régi fordítása (a többi idézet a Makkabi-kiadásból való)
[3] Éppen emiatt a szellemi felfogás miatt sokan Herakleitosz korába helyezik a Prédikátort (i.e. 530 - i.e. 470), aki így írt: Bár a Logosz az ami mindenek mögött örökre működik, de képtelenek felfogni az emberek, előbb, is mint hallották volna, s azután is hogy már meghallották. Mert bár minden e szerint a Logosz szerint lesz, mégis olyanok mintha nem vennének tudomást róla…(Wikipédia) V.ö.: Kohelet 3,11 !
[4] Vegyük észre, hogy a magyar is képes beszéd! Képes kifejezni, hogy gondolkodni gond!
[5] Ezt nevezte Kant „Kategorikus Imperatívusz”-nak a Gyakorlati ész kritikája c. művében. És még hozzátette, hogy két csodálatos dologgal találkozott életében: u.m.: felettünk a csillagos éggel , és magunkban az erkölcsi törvénnyel.
[6] Szécheny idézte annó Berzsenyi Dánielt (1776–1836) Berzsenyi idestova 250 évvel ezelőtt már ebben látta a nemzet romlásának okát ! “A magyarokhoz” c. versében ezzel kezdi: Romlásnak indult hajdan erős magyar…