Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BIOTRANZITOK (2011 4. n.év)

2011.10.17

 “Az égből várni a megoldást botorság -
ahogyan az is, ha nem nézünk fel az égre!”

Kis égi” itiner – hétköznapokra


      Mi az, ami az örök változás ellenére mindig ugyanaz mindannyiunk számára? A csillagos ég felettünk. A legrégibb időkig visszamenőleg ennek kutatása volt a tudományok csúcsa – minden kultúrában. Vajon mit tudhattak a napkeleti bölcsek? Ez azóta foglalkoztatja a szellem embereit, amióta leírták a régi könyvek ama “csillagot”. Ptolemaiosz, Kepler, Regiomontanusz (és sokan mások) a csillagászat művelése mellett jól kerestek horoszkópok készítésével. (Ha a bibliai bölcseknek lehetett…) Pápák és királyok részére külön udvari csillagászok voltak, a mindenkori “jövendölések” elkészítésére. Ha valaki nem “beavatott” csillagászként belekontárkodott a témába (de néha maga az udvari csillagász is), könnyen a máglyán végezhette. Akkoriban nem a könyve - hanem ő maga.

Mára már szerencsére ettől nem kell tartani. Ezért én is felnéztem az égre és az alábbi táblázatban leírtam, hogy mi „várható”. A leírás alapja az a hagyomány, amit Baktay és társai örökítettek át. Még az is hagyomány, hogy minden egyes emberre egyedileg hat a születésekor uralkodó (aszcendens jegy) bolygólya. (A Kosoknak ez pl. a Mars, stb.) Kepler és kortársai ennek alapján végezték a születési időpont pontosítását – mert akkoriban nem volt még GMT és anyakönyvezés sem. A karakterjegyekből következtettek azután a testrészek és a bolygók (jegyek) kapcsolatára is – bár ebben már nem volt olyan nagy egyetértés. Lásd vázlatosan:

testreszek.jpg

ÚJ dolog viszont (XX. szd.) a bioritmusok története. Erről már egy korábbi bejegyzésben írtam, és arról is, hogy ezt is érdemes figyelni - egyes szakirodalmak szerint (vagyis magunkat). Most elkészült egy XLS, amiben mindenki könnyen kiszámíthatja, hogy jelenleg hány napos “csecsemő” – és éppen hogyan alakulnak a bioritmusai a következő hónapban. ITT tudod letölteni. Azután a személyes kritikus napokat bejelölve az égi itineren, előállnak az egyesített biotranzitok:

Jöjjön az “alap” itiner:

  • Nap                 Szűzben                   Szept 23 – Okt 23Tűz a Földemen: RENDRAKÁS, REND-betétel, termés-betakarítás ideje. Az OTTHONÉRT még küzdeni kell!
    Nap                 Mérleg                        Okt 24 – Nov 24 Béke+Harmónia a szellem világában. Jól adagolt Tűz+Levegő “keverék-arány”
    Nap                 Skorpió                      Nov 25 Dec 21 Rálátás a láthatatlan világ titkaira! Fény a lélek mélységeibe jut!
    Nap                 Nyilas                         Dec 21 – 2012.01.18 Tűz a Tűzben: A világ rendező erőire rálátni
    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
  • Hold               Szűzben                   Szept 27-28 Érzelmek és a lélek hat a testre: Testi tünetekkel!
  • Hold               Mérleg                        Szept 29-31 Párkapcsolat/társkapcsolatok egyensúlya a “mérlegen”
  • Hold               Skorpió                      Okt 1-2 Elmélyülés, ráérzés, titkok,spiritualitás IDEJE
  • Hold               Nyilas                         Okt 3-5 Lelkileg megviselő minden igazságtalanság és törvénytelenség
  • Hold               Bak                             Okt 5-7 Érzelmek és a lelki biztonság megteremtése lépésről-lépésre munkával.
  • Hold               Vízöntő                       Okt 7-10 Érzelmi-lelki SZABADSÁG megélése a Bakban elkezdett munkák „aratásával”
  • Hold               Halak                          Okt 10-13 (12.-én TELEHOLD) Lelki elvonulás KELL és vigyázni a túlzott beleérzésre, túlzott empátiára. (Ilyenkor inkább  ima+meditáció)
  • Hold               Kos                             Okt 13-15 Lelki kezdések, impulzív ráérzések időszaka
  • Hold               Bika                            Okt 15-18 Érzelmileg “nyakas” időszak – de a művészi termékenységé is az ösztönök erős késztetés miatt
  • Hold               Ikrek                           Okt 18-20 Metakommunikációs hajlam erősödése, mindkét “pólust” befogadó érzelmi azonosulással.
  • Hold               Rák                             Okt 20-22 Otthon-érzés: anyai, családi érzések erősödése
  • Hold               Oroszlán                     Okt 22-24 Uralni kell a “felforraló” (Víz+Tűz!) érzelmeket: RÁLÁTÁS KELL (és lehetséges), mert a Hold a Nap uralma alatt áll.
 
És így tovább ciklikusan…
  • - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

  • Merkúr           Szűz                           Szept 25-Okt 15 Rendrakás a gondolataink között IS. Tudás/tapasztalatok begyűjtése, „betakarítása”.
                           Mérleg                        Okt 15 – Nov 04 Kapcsolatok döntők ilyenkor, KONFRONTÁCIÓ  KERÜLÉSE!
                           Skorpió                       Nov 04 – 2012.01.08 (Vízkeresztig egy epiciklussal!) TITKOK  megismerése, megértése!!!

  • Vénusz          Szűz                            Szept 14- Okt 10 Rendrakás a szépség és a harmónia „birodalmában”.
                           Mérleg                        Okt 11 – Nov 04.-én Merkúr (mindkettő alsó-) együttállással együtt lépnek át a skorpióba. Uralmi helyzet! Dupla erő! Öröm sugárzása.
                           Skorpió                       Nov 4 – Nov 26 A fizikai és a lelki BIZTONSÁG kell!
                           Nyilas                         Nov 27 – Dec 19 Hit + Hűség + Művészetek IDEJE
                           Bak                             Dec 19 – 2012-01-12 Rendrakás közösen lépésről-lépésre

  • Mars              Rák bölcső (M44!)    Szept 29-Okt 2 A MÚLT intenzív megismerésére törekvés ideje. Ez eltart: nov. 7-ig
                           Oroszlán                     Nov 7 – 2012.07.03-ig (egy epiciklois=Jan-23 – Ápr 12) Irányítói hajlamok impulzív erősödése. De küzdeni kell a (férfinak az) ösztönerőkkel…

  • Jupiter           Kos                             Retrográd  szept 1-től dec 25-ig HIT, MÚLT, TÁVLATOK ÚJRA “napirendre” kerülnek! Egészen 2012.06.20-ig, majd kitörnek a Bikában: 2013.06.26-ig!

  • Szaturnusz     Szűz                           2011.06.09 – 2012.02.09-ig előre  “BELERAGADÁS”  a gondokba, gondolatokba: KITARTÁS KELL egész február 9-ig!

  • Uránusz          Halak                         dec.11-ig és 2012.07.08-tól 12.08-ig retrográd! Okkult, rejtelmes tanulmányok időszaka: élénk, rendkívüli álmok, önzetlenség, elmélyedés, hasonló emberek keresése.

  • Neptunusz     Vízöntő                      Retrográd 2011.06.03 – 2011.11.11-ig! Törekvés ösztönös emberszeretetre, megértésre, jóságra. Mély gondolkodás időszaka. 2025-ig (évente cikloissal)!

  • Plútó               Nyilas                         szept 15-én váltott előre, 2011.12.31-2012.01.15 közt M25-ben lesz (fokozott nyilas-hatás!)

    Az UNIVERZÁLIS REND VÉGLETES IGÉNYÉVEL lépünk át szilveszterkor a 2012-es sorsfordító évbe!

    Ez van (az égen)!!
    "A cél egy olyan tisztasági szint, ahol fizikai rosszullétet okoz, ha hazugságot mondasz." - AMEN. (TH-műveleti kommentár 2011-10-10)

  • Bónusz:           A Szűzben:                Mivel a Szaturnusznak két mesterséges holdja is van (Voyager-1 és Voyager-2), ezek is itt tartózkodnak vele együtt - egész 2012-ben.
 
Jó szórakozást!
 
P.S.: Ha valakit ennél részletesebben érdekel a téma, akkor a csillagmag oldalon érdeklődhet!

 (A mellékhatások tekintetében kérdezze meg - saját magát....)