Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az írás rejtélye (második rész)

2011.12.14

Rosette-i kő

Évezredeken át föld alá temetve pihentek Mezopotámiában a nagy múlt tanúi, és senkinek nem volt sejtelme se róluk. Az ékírásról az első híradás a XVII. században érkezett Európába, nem csodálkozhatunk tehát, hogy megfejtése csak százötven évvel ezelőtt sikerült.
Egyiptom hasonlóképpen jelentős ősi kultúrával rendelkezett, mint Mezopotámia, és erről is egy ősi írás szolgáltat bizonyságot. Ezek a bizonyítékok magasan a sivatag homokja fölé emelkednek, és minden időkben láthatók voltak. Vajon jelentésük megmaradt-e az emberiség emlékezetében?
„Hieroglifák”, „szent feliratok” — így nevezik azokat a jeleket, amelyekkel az egyiptomiak — annak a keskeny, termékeny földsávnak a lakói, mely a Nílus két oldalán terül el — királyaik tetteit kőbe vésték. Formáik feltűnően jellegzetesek, sőt szépek, és többnyire jól felismerhetően valamilyen tárgyat utánoznak, éppen csak bizonyos merev, mindig visszatérő formában. Az előkelők sírhelyei, a csonkagúla alakú masztabák, teli vannak ilyen különleges jelekből szerkesztett feliratokkal; templomokon és obeliszkeken is találkozunk velük, olvasásuk művészete azonban, jóllehet a feliratok mindvégig Egyiptom lakóinak szemei elé tárultak, a fáraók birodalmának pusztulása után feledésbe merült. A görög betűk, melyek Nagy Sándor hódítása után Egyiptomban általánossá váltak, kiszorították a hieroglifákat a használatból, úgyhogy az egyiptomiak leszármazottai — a koptok — sem írnak többé atyáik módján. Ez az oka, hogy az emberek évszázadokon keresztül találgatták a különös leletek értelmét, melyekben ősrégi bölcsességet sejtettek, de mindenki számára kibetűzhetetlenül.
François Champollion Figeacban, Franciaország egyik városkájában, 1790-ben született. A feltűnően sötét bőrű kisfiú szaruhártyája olyan sárga színezésű volt, amilyen csak keleten fordul elő, Európában szinte soha.
Csodagyermek volt. Az első „megfejtés” ötéves korában sikerült neki. A fejből megtanult gyermekverseket összehasonlította a képeskönyvben található szövegekkel, és magától megtanult olvasni. Már tizenegy éves korában bámulatos ismereteket árult el a latinban és görögben, sőt belekezdett a héberbe is. És ugyancsak ebben az időben pillantotta meg az első egyiptomi hieroglifákat.
Bonaparte a franciák tekintetét a piramisok országa felé irányította. 1798-ban kezdte el emlékezetes afrikai hadjáratát, amely a tudományt olyan eredményekkel gazdagította, melyek a katonai sikernél jelentősebbnek bizonyultak.
Fourier, a híres fizikus és matematikus, aki szintén részt vett az egyiptomi hadjáratban, majd Grenoble prefektusi székét nyerte el, a fiatal Champollionnak egy papiruszt mutatott, melyet hieroglifák borítottak. „El lehet ezt olvasni?” — kérdezte a fiú. Fourier nemmel válaszolt. Ekkor szikra gyulladt François Champollion sötét szemében. „Én majd elolvasom?” — mondta. „Ha nagy leszek, majd elolvasom!”
A koraérett gyermek képzelgése határozza meg a felnőtt férfi egész életét; nem hagyja nyugodni mindaddig, míg valóban a hieroglifák megfejtőjévé, s egyben egy új tudomány: az egyiptológia megalapítójává nem válik. Szándéka véghezvitelének előfeltételei összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek, mint Grotefendéi voltak. Grotefend rendelkezett ugyan háromnyelvű feliratokkal, ezek viszont mind rövidek voltak, ő maga pedig egyik nyelvet sem ismerte. Champollion is rendelkezett egy kővel, amelyen a felirat szintén három különféle írásfajtát mutat: először óegyiptomi hieroglifákat, aztán az ezekkel rokon úgynevezett démotikus írást, míg a harmadik rész jelei görög betűk! Champollion görögül majdnem úgy ír és olvas, mint az anyanyelvén. Ennek ellenére sikeres tevékenysége mégsem néhány napos megfontolás után hirtelen felvillanó megvilágosodás ajándéka (mint Grotefendé), hanem hosszú, szívós küzdelem eredménye.
Munkáját megnehezítette az az elképzelés, hogy a hieroglif írás — ez a különös növény-, állat-, csillag- és emberalakokból álló jelgyűjtemény - tiszta képírás. A gondolat kétségkívül igen kézenfekvő. Ha az ember a feliratokat szemléli, alig lel köztük egyetlen jelet is, amelyik ne árulkodna valamely tárgyi vonatkozásról. A szem azonnal felismeri a baglyok és gólyák, halak és bogarak nap, hold és csillagok, gyümölcsök és ruhadarabok, szerszámok, kelmék és fegyverek geometriai alakzatok, hullámvonalak, lángok és még sok-sok minden alakját. Nem jelenti-e vajon a hullámvonal a „víz” szót, a láb pedig a „menni” igét? Ilyenformán próbáltak már évszázadok óta a rejtélyes írásra fényt deríteni, s ebben a kutatókat még a régi görög írók beszámolói is megerősítették.
A görögök nem tudták elolvasni a hieroglif jeleket. Hérodotos, aki beutazta Egyiptomot érthetetlen képírásként emlegeti. A legnagyobb zavart azonban Hórapollón, egy IV. században élő író okozta. Részletes leírást hagyott ránk a hieroglifákról, amelyeket szimbolikusan értelmezett.
Ilyen előítélettel fogtak hozzá a tudósok a nehéz kérdés megoldásához; nem csoda, ha semeddig sem jutottak? Sacy, az egyik legjelentősebb szaktekintély, Champollion tanítója így nyilatkozott: „A probléma túlságosan bonyolult és tudományosan megoldhatatlan!”
Ekkor, a „Köztársaság hetedik éve Fructidor havának huszonkilencedikén”, vagyis 1799. szeptember 15-én a Courier de l’Egypte a következő, itt valamelyest megrövidítve közölt jelentést hozza:
„Rosette, hetedik év, Fructidor 2.
Dhautpoul polgártárs, az utászok zászlóaljparancsnoka az erődítési munkák folyamán, melyeket a jelenleg Fort-Juliennek nevezett egykori Fort Rachid mellett a Nílus balpartján Boghaztól 3000 toise-nyira (körülbelül 1949 méternyire) fekvő rosette-i kanyarban kezdeményezett, a romok alatt egy igen szép, fekete gránitot talált, amely rendkívül finom szemcséjű és kemény. Magassága 36, szélessége 28, vastagsága pedig 9—10 angol hüvelyk. Egyetlen simára csiszolt oldala jól kivehető vonással elválasztva, három feliratot tartalmaz. Az első, amelyik felül van, hieroglifákból áll. 14 sor terjedelmű, egy része azonban a kő egy darabjával együtt letört. A másodikat, a középsőt szíriainak gondolják (a valóságban démotikus (népinek nevezett) írásjelekkel rögzített egyiptomi szövegről volt szó); hossza 32 sor. A harmadik és utolsó, görögül van írva: 54 igen élesen és jól bevésett sor ból áll, melyek, akárcsak a fenti feliratok, kitűnő állapotban maradtak meg.
Menou tábornok a görög feliratot részben lefordította. A tartalma szerint Ptolemaios Philopatór (Egyiptom királya volt ie. 221-203) Egyiptom minden csatornáját ismét használhatóvá tette, s erre a hallatlan nagy munkára igen tekintélyes számú munkást, roppant pénzeket és uralkodásának nyolcévi fáradozását fordította.
A kő óriási jelentőségű a hieroglifák tanulmányozása szempontjából. Lehetséges, hogy kulcsot szolgáltat megfejtésükhöz.
Bouchard polgártárs, utásztiszt, aki Dhautpoul polgártárs parancsára a Fort Rachid-i munkálatokat vezette, megbízást kapott, hogy a követ Kairóba szállítsa. Jelenleg Boulaq-ban (Kairó külvárosi múzeumában) van.”
Az a francia tiszt, akinek katonái a leletről jelentést tettek, úgy látszik, már az első pillanatban felismerte, hogy milyen óriási tudományos jelentősége lehet ennek a fekete kőoszlopnak. Megfejtése azonban csak 1822-ben sikerült, mégpedig Champollionnak.
A közbeeső 23 évet a fiatal tudós fáradságos munkával töltötte el. Nyelveket tanult, nyelveket és újra csak nyelveket; bármelyiket, ha annak a legcsekélyebb kapcsolata is lehet az egyiptomival; elsősorban természetesen a koptot, a keresztény egyiptomiak nyelvét. De milyen hosszú időszak telt el azóta, hogy Isis és Osiris papjai Ptolemaios királynak szentelték az emlékoszlopot — egészen addig a napig, amikor kereszténnyé lett utódaik az ó- és újtestamentumot koptra fordították, és ezt a fordítást görög betűkkel írásba foglalták! És a kopt is régóta halott nyelv.
Champollion végül is jól felkészülve hozzálátott a Rosette-i kő tanulmányozásához. Józan megfontolás után rájött, hogy a hieroglif írás nem lehet képírás, vagyis olyan, amelyben minden szót, minden fogalmat egyetlen, képszerű jel fejez ki. Ugyanis a görög szöveg 468 szavával szemben 1419 hieroglif jel állt Tehát az egyiptomi szavaknak is több jelből kell állaniuk!
Mivel a görög szöveg fordításából kiderül, hogy tiszteletadásról van benne szó, amelyet az egyiptomi papság Ptolemaios Philopatór király előtt nyilvánított, feltételezhető, hogy a király neve a hieroglifikus feliratban is szerepel. De hogyan? Az egyik jelcsoportot ovális keret zárja körül, amit a tudományban „cartouche” néven ismernek. Mi lehet tehát természetesebb, mint ebben az uralkodó nevét gyanítani? Ptolemaios görög neve azonban tíz betűből áll, viszont a cartouche-ban csak hét jel fordul elő. Talán kihagyják a magánhangzókat, mint például minden semita írásrendszerben?
Champollion az adott hieroglifák hangértékét Ptolmesznek magyarázza. ptolmesz.jpg

 

Ekkor egy második, több nyelvű kőhöz folyamodik segítségül, a philaei kétnyelvű obeliszkhez, amelyet szintén görög fordítással ellátott hieroglifa felirat borít. Megtalálja rajta Kleopátra nevét, ami megerősíti a „Ptolmesz”-olvasás helyességében.
A hieroglifák ismételt összehasonlítása a kézírásos hieratikus és a későbbi időkben keletkezett úgynevezett démotikus írásjelekkel, világossá teszi az említett három írásrendszer összefüggéseit. Minthogy egy tudósnak, az angol Youngnak már sikerült a démotikus rész néhány szavát kibetűznie, Champollion előtt a hieroglif írás új titkai tárulnak fel.
De ha el is jutott odáig, hogy sok jel hangértékét ismeri, hol találja meg a kulcsot, amely az egész rendszert nyitja? Hiszen az összes bilingvis, azaz kétnyelvű kő a görög időben keletkezett. Lehetséges-e, hogy a hangjelek felhasználását is a görögöktől vették át? Ez azt jelentené, hogy az ősi Egyiptom minden emléke ezután is örökre megfejthetetlen marad! Ekkor Champollion birtokába kerül egy felirat, amelyet Osiris abydosi templomában fedeztek fel. Ez két hosszú, kétségkívül időrendben felsorolt, de nyolc hiányzó cartouche által megszakított fáraó-névsort tartalmaz.

Champollion kézbe veszi az első lapot, és felismeri az egyik keretben a fonetikus mesz jelet:mesz.jpg

majd a napkorongot, mely jelképesen a Napisten helyett áll, tehát az olvasása . És betűzni kezdi:

Rá — meses, Rámses!ramses.jpg

Hallatlan izgalom fogja el. Tévedett volna? De nem, ugyanazok a jelek szerepelnek ismét, és a következő lapon megtalálja egy régebbi időben uralkodó fáraó nevét: Thutmosisét, ugyanolyan vegyes módszerrel rögzítve, mint amit már ismer: vagyis Thot isten jelképe és a mesz hangcsoport együtt.
És nemcsak bekeretezett helyeken, hanem a kísérő szövegben is felhasználható az ábécéje, úgyhogy valósággal hályog hull le a szeméről, amikor rájön: egész a legrégibb korokig visszanyúlva megállapítható, hogy az egyiptomiak írásrendszere három elem vegyítéséből származik: s z ó j e l e k b ő l, bizonyos h a n g c s o p o r t o k a t visszaadó jelekből és olyanokból, amelyek e g y e t l e n  h a n g o t rögzítenek.
François Champollion tehát makacs viaskodás után kezébe kerítette a kulcsot, mely ennek az ősrégi kultúrnépnek egész irodalmát s vele együtt egész történetét nyitja.
Mélyen megrendítő olvasnunk, hogy Champollion, bizonyosságot szerezve felismerésének helyességéről, összekapkodja a tudományos bizonyító anyagot, és testvéréhez siet, élete legjobb és leghűségesebb útitársához. „Megvan!” — kiáltja, és az asztalra dobja a papírlapokat. De alig szakad ki belőle néhány magyarázó szó, hirtelen ájultan terül el a padlón.
Öt napba telt, míg a halotti merevséggel határos ájulásból ismét magához tért. A szellem marathoni futója!