Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az asszonyok ideje?

2014.01.21

Idézet Müller Péter: “Férfiélet, női sors” című könyvéből (267-270. o.)

 
Az asszonyok ideje
 
Földi életünk veszélyben van.
Azt mondják, ezt az értelmetlen férfivilágot a nők fogják megmenteni.
Madách Imre így látta.
Én is ebben hiszek.
Így lesz.
De csak akkor, ha már teljesen tönkretettük.
Amikor már porig romboltuk.
Ezt már megtapasztaltam egyszer.
A második világháborúban.
A nők szerepe akkor érkezett el, amikor minden elpusztult már. Amikor az egész ország romokban hevert. Nem volt víz, villany, ennivaló. És a férfiak halomra lőtték egymást: civilt, katonát, öregeket és fiatalokat. Mindenkit. Asszonyokat, gyerekeket, még az ugató kutyákat is. És amikor ennek vége lett, a még életben maradt nők rettegő kölykeikkel előmásztak a pincékből, a bunkerokból, a romok alól. Eltemették az utcán heverő halott katonákat. Bekötözték a jajveszékelő férfiak véres sebeit, akik már nem öltek, nem is gyűlöltek, és nem voltak már se fasiszták, se kommunisták, se nyilasok, se keresztények, se ateisták, se zsidók, se magyarok, se ruszkik, se németek, s főleg nem elvadult és rögeszmés „Nagyfiúk", hanem újra csak a mamájukért bömbölő, szerencsétlen „kisfiúk".
Ekkor jött el az asszonyok ideje.
Tetőt ácsoltak, hogy ne essen be a hó. Rőzsét törtek, és ha kevés volt, a fölszedett parkettákból, könyvekből, iratokból, bútorokból, kerítéslécekből és képkeretekből tüzet raktak, hogy meleg legyen, és a meghitten lobogó lángokon rántott levest főztek és borsófőzeléket, szárított borsóból, a friss lótetemekből hússzeleteket hasítottak, hazahozták vödörben és megsütötték, hogy enni adjanak az éhezőknek.
Anyám, aki valaha úriasszony volt, nyelveket beszélt és hegedült, most falat rakott, és a háztetők tetején ült, háromemeletnyi magasban, szögelte a léceket, és rakta az ép cserepeket.
Újra otthont teremtettek a romvilágban.
Boldog időszak volt ez.
Nem is éreztük, hogy nehéz. Mindenki lelkes volt, nevetett. Azóta sem nevettem annyit.
Muris volt az én szemüveges, drága anyámat egy bakancsban és sildes férfisapkában látni a háztetőn.
Nem is féltettem.
A háborúban „kiféltem" magam.
Minden dalra emlékszem, amit akkoriban énekeltünk.
Ez az idill addig tartott, amíg az élve maradt, riadt és meggyötört „kisfiúkból" nem lettek újra „Nagyfiúk", amíg vissza nem kapaszkodtak a hatalomba, és nem kezdték hirdetni megint a döglött eszméiket, ilyen izmust, olyan izmust, nem mondták meg újra, hogy kiket kell gyűlölni és imádni, nem fejlesztették ki a még pusztítóbb fegyvereiket, és nem kezdtek készülni egy még kegyetlenebb és totálisabb háborúra.
 
(…)
Férfinyelv
 
Ha „férfinyelven" beszélek, a nők hamar elunják.
Ezt főleg az előadásaimon tapasztalom. Bizonyára így van az írásaimmal is, csak ott nem látom az arcokat.
Bizalmatlanul fogadják azokat a gondolatokat, amelyek nem tudnak testet ölteni.
Az hiszem, ez a lényeg.
Nem az, hogy a nőket csak a hétköznapi dolgok érdeklik, nem is az, hogy ők inkább az érzelmi, mint az értelmi gondolatokra fogékonyak. Ebben is van valami, de nem ez a lényeg. Inkább az, hogy érdektelenül fogadják a terméketlen elméleteket.
A férfinyelv: túl elvi. Elvont. A szónak abban az értelmében, hogy nem lesz belőle élhető valóság. Másról szól az élet, mint az elméleteink. Bennünket nem zavar, hogy nem lesz belőlük semmi. Vagy egész más, mint amit mondunk, vagy gondolunk. Attól mi még lelkesen írunk és vitázunk, és azzal áltatjuk magunkat, hogy ebből majd lesz valami, pedig nem lesz belőle semmi.
Ezért szeretünk, például, politizálni.
Észre sem vesszük, hogy a valóságos életünket egészen más erők teremtik meg, mint az elméleteink. Az ideológiák csak arra jók, hogy vitázzunk egymással, s hogy lefedjék azokat a láthatatlan erőket, ősi szenvedélyeket, rögeszméket és sorserőket, amelyekről alig tudunk valamit, és amik az életünket valóban megszülik.
Jelképesen talán így tudnám ezt elmondani: ahogy mi a szeretkezés során sok millió, apró, zseniális kis ondósejtet lövellünk ki magunkból, amelyekből - egy kivételével - nem lesz semmi, csak holt szikrák, fölösleges túltermelés, addig az óriási, egyetlen petesejtet csakis az egyetlen szerencsés érdekli, amelyikből gyerek lesz - úgy a férfiideák zöméből, melyek könyvtárakat töltenek meg, vagyis a férfiszellem bravúros tűzijátékából sem lesz az égvilágon semmi, mert nem tudták az életet valóban megtermékenyíteni.
Ha közönség előtt beszélek, ezt sokkal jobban érzem, mint amikor szöveget írok. Érzem, hogy ha túl „elméleti" vagyok, és olyasmit mondok, ami csak egy elvont síkon igaz, lehet, hogy férfiakkal egy roppant izgalmas, hajnalig tartó vitát folytathatnék, de a nők ezt halálosan unnák, sőt magam is érzem, hogy az egészet én is csak „elvileg értem", de valójában nem tudom.
Az igaz szó belemászik a lelkedbe.
Befogadásra talál, és meg lehet szülni.
„A betű öl - a lélek megelevenít."
így mondta az apostol.
Más szóval:
A csupán szellemi, lélek nélkül, élettelen. Elvont.
Ez azonban fordítva is igaz.
A lélek elvész a benne kavargó és nem értett tartalmaiban, ha a szellemi nem ad formát neki.
A női szemléletnek szüksége van arra, hogy a formátlan érzés-gondolat tömegét a férfitudat megtermékenyítse, és célt és átlátható értelmet adjon neki.
Ha most nő vagy és magadra gondolsz, könnyen félreérthetsz, ha szavaimat úgy fogod fel, mint a sorsszerepeddel járó nemi jellegzetességedet, és nem úgy, mint egy mentalitás. Te is tudsz férfi módon gondolkodni. Ilyenkor nemcsak megéled a benső élményeidet, hanem meg is érted, és világosan ki is tudod fejezni.
Én például „női módon" olvasok.
Szalad a szemem a leírt sorokon, s közben azt figyelem, hogy „lehet-e ebből gyerekem?".
Vagyis hogy megérinti-e a lelkemet „úgy".
Ha nem, leteszem a könyvet.
Nem nekem írták.
Ezért tudom, hogy hiába fogalmazok tetszetős gondolatokat, ha azokban nincs potenciális élet, ha nem tudnak megtermékenyíteni - nem érnek a szavaim semmit sem.
 
(Idézet vége.)
 
A szavak valóban nem érnek semmit sem. Potenciális (emberi) élet csak férfi és nő közös cselekedetének eredménye lehet. Nem kevesen érzékelik manapság a “nők feltámadását”, azonban ez még “ném áz igázi”. Csak átmenet. Átmenet az Emberi Társadalom felé, ahol ez majd megvalósul. Persze ha a férfiak is felébrednek! Akkor hamarosan tényleg hatalmas társadalmi változás állhat be – volt már ugyanis matriarchátus és patriarchátus is. Nő-, és férfiuralom. Csak az “Ember ideje” hiányzik még. A közösen hozott – nem csak egy-egy családban hozott -  “országos” döntések ideje. Mert az Ember kétnemű. (És a társadalom is!)
 
Utópia, hogy egy igazi családban közösen döntenek? És összedolgoznak? Akár a nyilvánosság és a közösség szintjén is? Nincs új a nap alatt! Már több mint 1000 éve felrajzolták Dunhuang területén az optimális megoldást, a “test” és a “szellem” békés egymásmellett élésének – örök és egyetlen – lehetőségét. Íme:
 

dual-monad.jpg

Egy férfi és egy nő örök egyesülése –  az Egyetlen Örök Élet.
(A nő “kezében” a köldökzsinórt elvágó olló, a férfi „kezében” a tudás könyve.)
 
Hány ezer évig várjunk még?!?