Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A “Bolond Gimpel”, avagy ki is a “lúzer” - végül?

2014.05.30

A béketűrő és embertársaiban végtelenül megbízó embert a gonoszkodók legtöbbször bolondnak nézik. Csak annyit látnak belőle: mindent elhisz, kiváló alany tehát baleknek.

Alaposan eljátszanak vele, kihasználják, mulatnak rajta évszázadokon át. Valóban csak ügyefogyott lehet az, aki ilyen karakterrel és béketűréssel született “való” világunkra? Aki nem a napi betevő élvezetek után futkos, hanem lelke mélyén romlatlanul őrizgeti az elveszett Éden egy kis darabkáját?

Inkább nem vitatkozik és magyarázkodik, sőt szinte örül, hogy - akár a maga kárán is – de másoknak örömet és boldogságot szerezhet?

Már a történet elején felvetődik a kérdés: ki az aki itt szellemileg és emberileg alacsonyabb rendű? Ki az, aki okosabb? Aki mindig átveri a másikat, vagy aki nem adja fel, hogy  örökké jóhiszemű magyarázatot találjon a többiek cselekedeteire? Soha nem a visszavágáson, pláne nem a bosszún mesterkedik, hanem a másik elfogadásán? Túl azon az általános szentencián, hogy “okos enged – szamár szenved”…

Hősünk ezzel persze csak fokozza a bonyodalmakat – a végén belátva, legjobb lesz, ha elszelel egy másik városba. Erre azután megmozdulnak a “többiek” – ezt azért mégse! Életük szinte egyetlen értelmét veszítenék el - az ilyen “bolond Gimpelek” nélkül -, hisz nem lenne a továbbiakban senki, akit ilyen sikeresen átverhetnek.

Mindenképpen marasztalják, és inkább kiházasítják. Természetesen ez is csak alkalom egy újabb heccre: egy olyan “korán letépett árva virágszálat” találnak neki, akihez a fél falu bejáratos.

Ez sem akadály azonban Gimpel-ünk esetében. A legjámborabb főrabbi is csak egy kérdést tesz fel: “A menyasszony özvegy-e, vagy elvált?” Szegény “bolond Gimpelünk” ekkor tudja meg, hogy akivel összeköti az életét, az mindkettő, vagyis özvegy is, meg elvált is egyszerre.

Optimista természete ezen is hamar túlteszi magát, jön a nászéjszaka, nem foglalkozik felesleges kérdésekkel. Amúgy is jön az újabb meglepetés: Elke nem engedi magához, vagyis a frigy nem kerül elhálásra. Sokan gondolják, hogy ekkor már betelik a pohár, elvégre a hülyeségnek is van határa, de Gimpelünket más fából faragták!

Rendíthetetlen hite akkor sem törik meg, amikor “felesége” a lagzi után négy hónapra egy fiút szül. Akkor is inkább elhiszi, hogy a gyerek az övé, semmint magára hagyja. Ami pedig egyszer megesett, az másodszor is megtörténhet. Az élet megpróbáltatásai és a gyerekek születése így folytatódik, egészen felesége haláláig. Halála előtt Elke még bevallja, hogy nem ő a gyerekek apja.

Ekkor álmában megjelenik maga a “gonosz”, és ráveszi, hogy álljon bosszút a városon – ahol időközben a legnagyobb péküzlet lett az övé. Meginog egy pillanatra – belepiszkít a tésztába -, de végül is meggondolja magát, amikor feleségét látja szenvedni álmában. ”Csak magamat csaptam be” – mondja neki, te ettől nem lettél álnok. Mindegy milyen a környezeted (kivel fekszel egy ágyban) – csakis saját tetteid döntenek!

Megtörténik a katarzis: felkel, és a beszennyezett cipókat kihányja a kemencéből és elássa. Eladja mindenét, és világgá megy. Találkozik jó emberekkel és gyerekekkel is, akiknek mindig ugyanazt a mesét mondja. Tudja, hogy mindenkire vár a gödör, a férgek éhesek és már kész a halottas ing. De mosolyog, mert tudja, hogy ami egyszer megesett, az másodszor is megtörténhet. Álmában Elkét látja, úgy mint legelőször látta amikor megismerte: ott áll a dézsa előtt: arca fénylik, szeme sugárzó mint a szenteké.

Ennyi röviden a történet, ami nyilvánvalóan  tükör a társadalom számára: Nem az a bolond, akit a többiek annak néznek, hanem az, aki az életét napi huncutságokkal tölti, másokat eszközként használva - mintegy paravánként – ami mögé rejtheti sivár és céltalan életét. Aki a “másikat” szórakozása tárgyának tekinti, az saját magát rekeszti ki a világból, mert

„Jó, ha soha nem felejtjük el, hogy az egész világmindenség, - egyetlen jelentéktelen kivételtől eltekintve - másokból áll.” (J. A. Holmes)

A „jelentéktelen kivétel”, amelyre Holmes utal, természetesen mindig az „én”, az egó; míg minden más a létezésben – bolygók, földrészek, tengerek, állatok, erdők, a többi hétmilliárd, a NEM ÉN. Nagy kérdés, hogy ez a “jelentéktelen kivétel” hogyan viszonyul a teljes “élő„ valósághoz?!? Minden vallás, etika és tudomány legvégső kérdése letisztítható erre az egyetlen kérdésre. “Másik” - mint alany - nélkül ugyanis “én” csak mulandó tárgyként létezhetek!

Ide kívánkozik egy idézet Harold Kushner – Kinek van szüksége Istenre? Című könyvéből[1]

Indiában, egy angol ezredes felesége fontos vendégeket várt teára egyik délután. Kinézett a főbejáraton és észrevette, hogy az az ember, aki minden reggel elseperte a leveleket a lépcsőről, nem került elő. Mikor később megérkezett, a nő azonnal nekiesett: „Fel tudod fogni, hogy mit tettél velem? Tudod te egyáltalán, ki jön ide egy órán belül? Azonnal kirúglak úgy, hogy soha többet nem kapsz munkát ebben a városban!” A nélkül, hogy lesütött szemeit felemelte volna, az ember halkan a következőket válaszolta: „Nagyon sajnálom, de az éjjel meghalt a kislányom, és ma el kellett temessük.” Most történt meg először, hogy az ezredes felesége arra kényszerült, hogy ne úgy lássa a férfit, mint azt az eszközt, aki a lépcsőit tisztítja, hanem mint emberi lényt, akinek szükségletei, fájdalmai vannak, rokonai, akikre ő maga sohasem gondolt még. Hirtelen személlyé vált, egy THOU lett, olyan, akinek érzései vannak, és nem egy egyszerű tárgy – IT - többé.”

Gimpel története nyilvánvaló párhuzam Hóseás próféta könyvével. “Menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket…”

Élete végén Hosea megérte látomásának szomorú beteljesedését: az asszír hódítást, az ország szétszóratását. Korának eseményei kísértetiesen emlékeztetnek jelenkorunk történéseire (nincs új a nap alatt!):

  • Fokozódó politikai bizonytalanság és anarchia,
  • az “elitek” erkölcsi lezüllése,
  • helytelen kormányzás, zavaros döntések,
  • rablások, gyilkosságok, terror és agresszió fokozódása,
  • a teremtett világ semmibevétele, az emberi alkotások, technikai “kütyük” imádata,
  • a szegények és nyomorgók szaporodása – párhuzamosan a gazdagok növekvő telhetetlenségével,
  • Nemi aberrációk, prostitúció, lelki-testi betegségek szaporodása, stb.

Bolond Gimpelünk egy nap rájött valamire. Azóta is boldogan mosolyog. Tudja, hogy egyszer elfogynak a másokat uszító, kihasználó “erősek, ügyesek és okosok” – akik miatt  még ilyen a világunk.

Majd ha elfárad a vész haragja
S a viszály elvérzik a csatákon…”
                      
(Vörösmarty M.)

A Finálé következik. A végszóhoz” csendesen gyűlekezik a “kritikus tömeg”.

Mégha addig néhányan még bolondnak néznek is bennünket…

 

[1] 96-97.oldal